Belföld

Szeptemberig még tesztüzemben működteti online jegyértékesítő felületét a BKK

Kibertámadás

Biztonságos a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) online jegyértékesítési rendszere, nincs ok arra, hogy leállítsák – közölte tegnap Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes, aki jelezte azt is, a felület folyamatos kibertámadásoknak volt kitéve.

A hét elején több médium is arról számolt be, hogy gyakorlatilag az utas által meghatározott áron lehet a rendszeren keresztül jegyeket és bérleteket vásárolni, a DK pedig egyenesen követelte Tarlós István főpolgármestertől, hogy állítsa le a rendszert, mivel az szerintük hibás. Szeneczey Balázs azonban felhívta a figyelmet, hogy bármilyen jogosulatlan használat vagy támadás a jegyértékesítési felület ellen bűncselekménynek minősül, „amely jogi lépéseket, adott esetben büntetőfeljelentést von maga után”. Jelezte azt is, a rendszer szeptemberig tesztüzemben működik, az ősszel kiértékelik majd az addigi tapasztalatokat és elvégzik a szükséges további fejlesztéseket. Dabóczi Kálmán, a BKK vezérigazgatója kiemelte, hogy a rendszer csütörtöki indulása óta egyetlen perc általános rendszerhiba, szolgáltatásból való kiesés, sikeres feltörési kísérlet nem volt, bár utóbbira számtalan próbálkozás történt. Hozzáfűzte, az új értékesítési csatorna bevezetésével a kényszerű sorbanállást, a készpénzhasználatot akarták mellőzni, a cél lényegében az volt, hogy mindenkinek legyen otthon egy BKK-jegyautomatája.