Belföld

Százötvenmillió jut játékosvédelemre

Önkormányzatok és civil szervezetek is részt vehetnek idén a programban

Úgynevezett játékosvédelmi célokra, például tájékoztató kampány szervezésére az idén százötvenmillió forintot lehet felhasználni – tudtuk meg. Az összeg a játékkaszinók játékadójából származó forrásból származik.

kaszino
Összefogás a káros hatások enyhítésére (képünk illusztráció) (Fotó: MH)

Egyedi kérelemre százötvenmillió forintot oszt szét a kormány a felelős játékszervezés erősítése érdekében – tudta meg lapunk. Ismeretes, 2016 óta a játékkaszinók, online kaszinók játékadójának három százalékát ilyen, illetve ezzel kapcsolatos karitatív célra kell fordítani. Ezek közé tartozik az ingyenesen, 0–24 óra között hívható telefonos ügyfélszolgálat, azaz zöld szám fenntartása, a játékosok részére a szociális ellátórendszer keretében elérhető közösségi ellátásokról szóló figyelemfelhívó, illetve folyamatos tájékoztatás biztosítása, valamint a szerencsejátékkal kapcsolatos, esetleges káros mentális, pszichikai vagy szociális hatások megelőzése, kezelése. A források felhasználásáról még egy 2015-ös kormányrendelet rendelkezik.

Az idén nem írtak ki pályázatot, mindazonáltal tájékoztató kampányra többek között gazdasági társaságok vagy akár önkormányzatok is kérelmezhetnek forrást, de kiegészítő támogatásként addiktológiai és családvédelmi szervezetek is részesülhetnek a keretből. A kormányzati honlapon elérhető tájékoztatás szerint továbbá „játékszervezők és addiktológiai, játékosvédelmi, családvédelmi szervezetek együttműködésének, illetve a játékosvédelmi, családvédelmi szervezetek és az egészségügyi ellátórendszerbe tartozó szolgáltatók együttműködésének ösztönzése, vagy­is a kóros játékfüggőséggel érintett játékosok beterelése az egészségügyi vagy szociális ellátórendszerbe” is szerepel a támogatandó tevékenységek között.

Tállai András, a nemzetgazdasági tárca államtitkára egy ellenzéki kérdésre adott parlamenti válaszában kitért arra is, hogy a minisztérium költségvetési ütemterve szerint a forrás felhasználásának megkezdésére a második negyedévben kerülhet sor, ahogy tudatta azt is, hogy ez a terület tavaly még az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozott.