Belföld

Százmilliókra pályázhatnak a nemzetiségek

Kétmilliárd forinttal több támogatás jut az idén a tizenhárom hazai nemzetiségnek, mint 2014-ben – erősítette meg tegnapi tájékoztatóján Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, miután megbeszélést folytatott a nemzetiségek országos önkormányzatainak vezetőivel.

A KDNP-s politikus ezt jelentős eredménynek tartja, ám megjegyezte, bízik abban, hogy a nemzetiségek élnek majd a plusztámogatással. Tájékoztatása szerint a tanácskozáson szó esett a nemzetiségi nyelv megőrzése érdekében tett törekvésekről és ehhez kapcsolódóan az oktatás és a nevelés területén végzett közös munkáról, illetve a támogatási rendszerről. Közölte, négy pályázatot hirdettek meg a nemzetiségeknek, ebből a civilszervezeteik és a kulturális rendezvényeik támogatására szántak keretösszege 110-110 millió forint. Nyelvi táborok megszervezésére kilencvenmilliós, a nemzetiségi iskolák pedagógusainak továbbképzésére tízmilliós pályázatot írtak ki. Ezekre január 29-ig lehet pályázni.

Hollerné Racskó Erzsébet, az Országos Szlovák Önkormányzat, egyben az Országos Nemzetiségi Önkormányzatok Szövetségének elnöke az MTI beszámolója szerint arról beszélt, a találkozó azt jelzi: az államtitkárság nyitott arra, hogy folytatódjon az „eredményes együttműködés”. Értékelése szerint a szószólóknak és az általuk alkotott parlamenti bizottságnak kulcsszerepe volt abban, hogy elérték a plusztámogatást. Tudatta, kezdeményezéssel éltek a közmédia nemzetiségi műsorkészítésével kapcsolatban.