Belföld

„Százhetvenezer ok a segítésre”

Adománygyűjtés indult a kárpátaljai magyarokért

Akkor sem szabad megfeledkezni a kárpátaljai magyarokról, ha a migránsválság elterelte a világ figyelmét a rossz szociális körülmények között élő ukrajnai közösségekről – közölte tegnap Kövér László a Parlamentben, ahol együttműködési megállapodást kötöttek két közreműködő szervezettel a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) által a gyermekeknek összegyűjtött száztizenötmillió forint felhasználásáról.

Szita Károly 20160210
Büki György gyermekgyógyász, Szita Károly és Kövér László (Fotó: MTI - Bruzák Noémi)

Az Országgyűlés elnöke, aki egyben az adománygyűjtő program fővédnöke is, megköszönte az önkormányzatok szolidaritását, és az anyaország támogatásának további szükségességéről beszélt. „Az anyagi és lelki támogatás a százhetvenezres kárpátaljai magyar közösség szülőföldön maradását segítheti az ukrajnai pénzügyi összeomlás, a gazdasági hanyatlás, a létbizonytalanság és szociális válság idején” – hangsúlyozta a távirati iroda beszámolója szerint, hozzátéve, így legkevesebb százhetvenezer okunk van továbbra is figyelni Kárpátaljára és Ukrajnára.

Szita Károly MJVSZ-elnök, Kaposvár fideszes polgármestere azzal indokolta az általa kezdeményezett adománygyűjtést, hogy – összhangban az alaptörvénnyel – felelősséggel tartoznak a határon túli magyarokért, és a magyarországi városok is „vannak olyan erősek, hogy segíteni tudjanak”.