Szavazás az elnyomás árnyékában

„A nagyarányú részvétel és a választás eredménye egyértelművé tette, a magyarság olyan polgári demokráciában kíván élni, ahol a saját sorsáról maga dönthet szabadon” – jelentette ki Gulyás Gergely fideszes parlamenti alelnök az 1945. november 4-én tartott nemzetgyűlési választásokról. A voksolás hetvenedik évfordulója kapcsán a Veritas Történetkutató Intézet szervezett konferenciát. Gulyás Gergely kifejtette, az ez irányú vágy politikai akarat formájában a választók többségénél az ötvenhét százalékos győzelmet arató Független Kisgazdapárt támogatásában öltött testet. A felszólaló történészek jórészt egyetértettek abban, hogy a rendezvény címében feltett kérdésre – Szabad a választás? – csakis nemleges választ lehet adni – azért is, mert a voksolás idején megszállt ország voltunk.

Gulyás ennek kapcsán kitért arra, az amerikai és angol megszállási övezetbe került országok akkor is győztesnek érezhették magukat, ha katonai vereséget szenvedtek, míg szovjet gyámság alatt a győzelem is vereséggel ért fel, így lettünk mi magyarok „vesztesek a vesztesek között is”. Ugyanakkor – szögezte le – az 1990-ig a magyar történelem egyetlen, a tényleges választói akarat kifejezését biztosító országos választás az 1945. november 4-i volt.

Annak dacára is, hogy a fenyegetettségen, illetve a kommunista pártnak a szovjetek által biztosított előnyökön túl a szavazásból kizárták a szélsőjobboldali pártok, szervezetek tisztségviselőit, a népbíróság által elítélteket és mindenekelőtt a magukat német nemzetiségűnek vallókat. Sőt, ahogy arra Szerencsés Károly egyetemi docens rámutatott, ezreket internáltak úgy, hogy vélhetően a szavazástól való távoltartásuk volt ezzel a kommunisták által felügyelt belügyi hatóságok egyedüli célja. Ezzel együtt a legalább húszéves állampolgárok választók és választhatók voltak, a jogosultak száma 1939-hez képest megduplázódott, meghaladta az 5 millió 160 ezret, a részvétel pedig csaknem kilencvenhárom százalékos volt.

Gulyás Gergely aláhúzta: az ország a nyilas szélsőjobb uralma után még a megszállással, fenyegetettséggel szembenézve sem biztosított legitimációt a kommunista hatalmi berendezkedésnek. Ha Magyarország akkor az önrendelkezése birtokában független, demokratikus állam lett volna, a kisgazdák egyedül alakíthattak volna kormányt, a szovjetek azonban nagykoalíciót kényszerítettek az országra. A kisgazda Tildy Zoltán vezette kabinetbe a győztesek hét, míg a baloldali pártok szintén hét minisztert adhattak. A kulcsfontosságú belügy Rákosi Mátyáséké lett. Ahogy a kampány idején még a kommunista párt és a karhatalom módszerei kapcsán nemzetközi ellenőrzést követelő Tildy fogalmazott: a kormányalakítást függetlenítették a választási eredménytől.

Sáringer János, a kutatóintézet tudományos főmunkatársa a nemzetközi kényszerpályát vázolta fel, mondván, már a második világháború idején felosztották a nagyhatalmak a befolyási övezeteket, ezért aztán a demokratikus berendezkedésnek hazánkban esélye sem volt az erőszakos szovjetizálással szemben. Szerencsés Károly azonban úgy fogalmazott, azok nevében, akik ezt mégis megpróbálták, sőt, ezért az életüket is adták, ki kell kérni magunknak, hogy ez a rövid időszak csupán valamiféle álca vagy színjáték lett volna.

---

Boross Péter: Sok még a teendő a nemzet lelkiállapotának helyreállításához
Szétrombolták a magyar falu világát

Máig nem sikerült kihevernie az országnak az 1945-ben elindult szellemi hanyatlást, a gazdaságra is hatással lévő intellektuális elgyengülést – hangoztatta zárszavában Boross Péter volt miniszterelnök, a történetkutató intézet tanácsadó testületének elnöke. Boross lapunknak úgy fogalmazott, a második világháború után a nemzet döntő része valójában egyetlen esélyt látott, nevezetesen, hogy a békeszerződés után a szovjet csapatok kénytelenek lesznek elhagyni hazánkat. Ebbe kapaszkodott szinte mindenki. A novemberi választás inkább tüntetés volt, s nem azért szavazott a döntő többség a kisgazdákra, mert ismerte őket vagy szimpatizált velük, hanem azért, mert nem volt kire voksolnia. Ezzel együtt mégis ők jelentették a kibontakozás halvány esélyét, és megjelent náluk a polgári gondolat, vele az Isten, haza, család jelszava, amellyel azonosulni lehetett.

Boross Péter kitért az akkoriban lefolytatott földosztásra is, ami szerinte „egy gyalázat volt”. Száz holdon felül elkobozták a földeket, a nem arisztokrata, hagyományos magyar földműves réteget ellehetetlenítették, elűzték tulajdonából, majd felszereletlen birtokokat hoztak létre irigység és gyűlölködés közepette. Ezzel szétrombolták a falu világát, amelyet azóta sem lehet helyrehozni, ahogy ezzel párhuzamosan az államigazgatást sem. Olyanokat emeltek vezető pozíciókba, akik addig „megvetett emberek voltak” – sorolta, hozzátéve, közben az internálások mellett infláció is sújtotta az országot. A rendőrség a kommunisták befolyásolásával ténykedett, a törvénytelenségek pedig csak megsokasodtak, miután a választási eredmény nyilvánvalóvá tette: Rákosiék súlyosan elszámították magukat. Előjött ugyanis az emberekből a tipikus magyar magatartás, és a fenyegető időkben is mertek így szavazni.

A volt kormányfő a konferencián szólt továbbá arról, hogy sok még a teendő a nemzet lelkiállapotának helyreállításához, ehhez egyebek mellett olvasható, elolvasható és megtanulható történelemkönyvekre van ma szükség.