Belföld

„Szaporodnak” a párkányi égetőművek

Nagy segítség lenne, ha találnánk egy olyan mérnököt, aki nemcsak az erőművekhez ért, de bírja a szlovák nyelvet is – mondta lapunknak tegnap Romanek Etelka, Esztergom polgármestere. Szerinte ugyanis, mivel minden szónak súlya van, egyáltalán nem mindegy, hogy a két tervezett szemétégető minap megkapott százhúsz oldalas hatástanulmányát egy abszolút hozzáértő vagy egy szlovákul ugyan jól beszélő, de műszakilag kevéssé képzett tolmács ülteti át magyarra.

A városvezető azt is elárulta, lehet, hogy valójában nem is két, hanem három erőművet szeretnének a párkányi (sturovói) volt papírgyár, a mai ipari park területén felhúzni. Az ember csak kapkodja a fejét, szinte hetente dől ki egy-egy újabb csontváz a szekrényből – fogalmazott Romanek Etelka. Elmondta azt is, hogy már megkezdték a tiltakozó aláírások gyűjtését, sőt a határ menti ipari beruházásokat szabályzó espooi egyezmény alapján hazánk ügyfélként jelentkezett be az eljárásba. Beszélt arról, úgy tudja, Áder János köztársasági elnök figyelmét is felkeltette a kérdés, s ez rendkívül jó hír, hiszen az államfőről közismert zöld elkötelezettsége. Utalt rá, rendkívül barátságtalannak tartotta azt a lépést, hogy bár a közelmúltban meghívták őket egy, az égtőről szóló tárgyalásra, de ott kizárólag szlovákul beszélt az előadó. Egyébként valójában a második égetőről is véletlenül szereztek tudomást, ugyanis utóbbit már 2014-ben engedélyezték, csak a beruházó nem építette föl, most pedig valamit módosítani akar a terveken.