Belföld

Szabályos volt a budapesti forrásmegosztás

Szabályszerűen, megalapozott tervszámokkal fogadta el a Fővárosi Közgyűlés a 2016. évi forrásmegosztási rendeletet – derült ki az Állami Számvevőszék (ÁSZ) felülvizsgálatából, amelyben megállapították azt is, hogy a budapesti forrásmegosztás tekintetében kialakított irányítási rendszer biztosította a szabályszerű, átlátható és elszámoltatható közpénzfelhasználást.

Ismert, az ÁSZ által évente elvégzett vizsgálat célja a fővárosi önkormányzatot és a kerületi önkormányzatokat megillető bevételek 2016. évi forrásmegosztási rendeletben előírt megosztásának ellenőrzése, valamint a helyi adózással kapcsolatos kiadások megállapítása, szabályszerűségének ellenőrzése volt. A fővárosi önkormányzatot és a kerületeket megillető bevételek és kiadások pénzügyi elszámolásában a számvevőszék nem tárt fel eltérést, ezért „a 2017. évi forrásmegosztás során korrekció érvényesítését nem tartja indokoltnak”.

Az ellenőrzés megállapította, a fővárosi önkormányzat forrásmegosztási rendeletének előkészítése, megalkotása megfelelt a jogszabályi előírásoknak. Számításokkal és az időarányos teljesülési adatokkal alátámasztva megalapozottan határozták meg az iparűzési és idegenforgalmi adóból, a kivetett pótlékból és bírságból származó bevételek, továbbá az önkormányzati adóhatóság működtetésével összefüggő, helyi adózással kapcsolatos kiadások tervszámait. Azt írták, a fővárost és a kerületeket osztottan megillető bevételek és kiadások tervezésénél a törvényben rögzített részesedési arányokat alkalmazták.