Belföld
Szabadulás az önzéstől és félelemtől
Erdő Péter: Krisztus születésének titka az ember hivatását árulja el, hogy bekapcsolódjunk az isteni szeretet közösségébe

Isten az emberről akar tanítani azzal, hogy békében született a világra. Mert az ember számára szükséges a béke, akárcsak a család. Békében tud kibontakozni a kultúra és az élet, békében tudjuk megvalósítani mindazt a szépet, amiért Isten az embert megalkotta. Mindenki másnak is kell a béke, de a legfontosabb mégis a gyerekeknek, akik még védtelenek, és nem tudnak gondoskodni magukról – fogalmazott Erdő Péter bíboros a hagyományos karácsonyi éjféli szentmisén a fővárosi Szent István-bazilikában. Hozzátette, „gondoljunk hát karácsony éjszakáján azokra a gyerekekre, akik kénytelenek voltak szüleikkel együtt elmenekülni otthonaikból a háborúk és üldözések elől, akik menekülttáborokban fagyoskodnak, vagy nem juthatnak el az iskolába sem”.
Szólt arról is, az egyház közössége azt az emléket is őrzi, hogy Jézus éjfélkor született. A legősibb keresztény emlékeket idézi tehát a pásztorjáték, amely az álmukból felriadó pásztorokról beszél. Az éjféli születés hagyományára emlékezünk azzal is, hogy karácsonykor évről évre éjféli szentmisét tartunk – mutatott rá. A bíboros szerint Jézus feltámadásával valóságos Istennek bizonyult, de Máriától született, és valóságos emberként élt közöttünk. „Születésének titka az ember hivatását árulja el. Arra születünk, hogy mi is bekapcsolódjunk az isteni élet és szeretet közösségébe” – hangsúlyozta.
Jézus, Dávid fia, a várva várt szabadító. „Ezt hirdeti meg az angyali szózat, erről a gyermekről mondja ki, hogy ő a Messiás és az Úr. Ő szabadít meg minket is minden fáradtságunktól, minden önzésünktől. Ő szabadít meg a félelemtől is, hogy értelmetlen és hiábavaló az élet. Ő mutatja meg, hogy mindannyiunknak lehetőségünk van arra, hogy jót tegyünk, hogy hozzá induljunk, hogy minden gyerekben, minden magányos, beteg emberben, minden szegényben és mindenkiben, akivel összehozza az élet, felismerje és szeresse őt” – mondta szentbeszédében a főpásztor, aki 25-én az esztergomi bazilikában, 26-án a Piarista Gimnázium kápolnájában hallássérülteknek mutatott be szentmisét, tegnap pedig, a Szent Család ünnepén ismét a Szent István-bazilikában celebrálta a szertartást.
Ha elfelejtjük a családot, az életünket felejtjük el – mondta Erdő Péter, kiemelve, a család fogalmát ma sokan kerülik, sokan gondolják, korszerűtlen, csupán a társadalom által megalkotott régi intézményt jelöl, amelyet kényünk-kedvünk szerint, mondjuk többségi alapon vagy ideológiák mentén újragondolhatunk, másképp határozhatunk meg, sőt talán el is felejthetünk. Ezzel szemben a család a teremtő Isten tervének a része.
Veres András szombathelyi megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke a szombathelyi székesegyházban tartott éjféli szentmisét, melyen Isten ajándékának megértésére és kibontakoztatására kérte a híveket. „Ismerd fel keresztény nagy méltóságodat!” – idézte Nagy Szent Leó pápa szavait. Karácsony üzeneteként szólt arról, Isten emberré lett, hogy mi Isten gyermekeivé lehessünk, ez ösztönöz arra, ne csak csodáljuk ezt az isteni ajándékot, hanem éljünk is ennek szellemében. Kiemelte, Isten mindent szeretetből alkotott, s ez erőt, bátorságot és elkötelezettséget ad az embernek, hogy felelősen éljen a világban. Az ember képes felismerni Isten szeretetét másokban – folytatta –, azonban a bűn következtében mégis előfordul, hogy időnként az „ember embernek farkasává válik”. Az Atya fia által saját istenségéből adott nekünk, szeretetében felemelte az embert és örök időkre és meg is akarja tartani abban – fogalmazott.