Belföld

Szabadon felhasználható támogatás a házirvosoknak

A kormány elfogadta a 2014-2020-ra szóló egészségügyi stratégiát

Elkezdődött az alapellátás fejlesztésére szánt, összesen tízmilliárd forintos kormánytámogatás folyósítása, amit az érintettek februártól, erre az évre visszamenőleg kapnak meg. Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár szerint a háziorvosok támogatása folytatódik, a jövő évi, az ideivel azonos nagyságrendű többletet pedig szakdolgozói bérekre fordíthatják majd.

orvosi-rendelo
Szakmailag és anyagilag is vonzó hivatássá tenné a kormány a háziorvosi pályát (képünk illusztráció) (Fotó: Csudai Sándor)

Márciustól havonta kapják meg az alapellátásban dolgozók azt a plusztámogatást, amelyet az Országos Egészségbiztosítási Pénztár február 2-tól, azaz hétfőtől utal nekik – jelentette be tegnap Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár. A praxisonként százharmincezer forintos kedvezmény a területi ellátási kötelezettséggel bíró, azaz körzettel rendelkező háziorvosoknak és házi gyermekorvosoknak jár, az e havi részlet pedig tartalmazza a januári juttatást is.

Az államtitkár kiemelte, az erre szánt forrás összesen tízmilliárd forint, ami a költségvetési törvényben is szerepel. Jelezte, a háziorvosok támogatása folytatódik, tehát jövőre az ideivel azonos nagyságrendű juttatást kapnak az alapellátásban dolgozók, amit elsősorban a szakdolgozók bérezésére fordíthatnak majd. „A kormány célja, hogy szakmailag és anyagilag is vonzó hivatássá váljon a háziorvosi pálya” – jelentette ki Zombor.

Kitért a készülő alapellátási törvényre is, ami jelenleg előkészítési fázisban van, sőt, a „korábbiaknál jóval szélesebb szakmai egyeztetések mentén” zajlik. Úgy fogalmazott, minden kritikát, javaslatot, kérést meghallgatnak, és ahol lehet, javítanak, hogy európai szinten is megfelelő szakmaiságot és jövedelmeket tudjanak biztosítani. Emellett külön szabályoznák a megelőzési programok kérdését is, népegészségügyi szempontok mentén. Az államtitkár rámutatott: a kormány elfogadta a 2014–2020-ra szóló egészségügyi stratégiát, amelynek legfőbb feladata, hogy a magyarországi halálozási mutatókat legalább tíz százalékkal visszaszorítsa.

Elmondása szerint a mostani többletjuttatás több mint hatezer-háromszáz praxist érint, 2010 óta összességében harmincöt százalékkal emelkedett a háziorvosok finanszírozása. Kérdésre válaszolva elmondta, mivel a bejelentett emelés csak a területi ellátási kötelezettséggel bíró háziorvosoknak jár, ezért az új alapellátási törvényben kitérnek majd a körzettel nem rendelkezőkre is.

A kórházi rendszer átalakításáról annyit mondott, jelenleg is egyeztetnek a kórházigazgatókkal, várják a javaslataikat, ám döntés egyelőre nem született a kérdésben. „Az elbocsátásokról szóló hírek jelenleg nem egyeznek a kormány álláspontjával” – hangsúlyozta Zombor Gábor. Hozzáfűzte, az a céljuk, hogy az első negyedév végén a jelenlegi kórházi adósságállományt rendezzék, a jövőben pedig olyan gazdálkodási formát alakítsanak ki az intézmények, amelyben nem termelődnek újra a tartozások.

Korózs Lajos, a népjóléti bizottság szocialista alelnöke kijelentette, minden fillér jól jön a „kivéreztetett egészségügynek”, ugyanakkor álságosnak nevezte a kormányt, mert – meglátása szerint – az alapellátásba csurgatott idei pluszforrást a járó- és fekvőbeteg-ellátástól veszik el.


Megkérdeztük. Szabadon felhasználható a forrás

Póta György, a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke rendkívül pozitívnak nevezte, hogy a praxisonként folyósított összeg nem kizárólag rezsiköltségekre fordítható, hanem szabadon felhasználható. Lapunknak elmondta: amíg nem tisztázódott a kérdés, tartottak attól, hogy azok a körzetek, ahol az önkormányzatok anyagilag támogatják a rendelőket – például a havi rezsiköltség egészének vagy egy részének elengedésével –, azok a pluszjuttatásokkal egy időben visszavonják kedvezményüket. Ilyen esetekben pedig az érintett praxisok nem lettek volna előrébb anyagilag. Leszögezte, a hosszú távú cél az, hogy az úgynevezett kártyapénz – vagyis a háziorvosnak a bejelentkező betegek után járó összeg – minél nagyobb része maradjon meg a praxisvezetőnek mint bér, hiszen így tulajdonképpen emelkedik a jövedelme. Mivel a most folyósított összeg nemcsak rezsire, hanem akár a rendelő fejlesztésére vagy eszközbeszerzésre is fordítható, így ez a körzetet vezető háziorvos jövedelmében pluszbevételként könyvelhető el – eddig ugyanis minden, a praxis fenntartásával járó költséget is a kártyapénzből fedeztek. Az elnök rámutatott, a mostani támogatás évente másfél millió forintos pluszjuttatást jelent, és bízik abban, hogy a tendencia a következő években is folytatódik.