Belföld

Spéder Zsolt: A kormány jó intézkedésekkel segíti a kiszámíthatóságot +VIDEÓ

Reálisabb családkép kellene

„Alapvetően az emberek nem önzők, csak a többség szélsőségesen látja a világot, így sokan a család szentségére, mások pedig az individuumra esküsznek. Az élet viszont valahol a kettő között van” – vetette fel Spéder Zsolt, a Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Intézetének igazgatója péntek este, az Echo Televízió Mélymagyar című műsorában. 

Objektum doboz

Szerinte az embereknek az átlagosnál sokkal reálisabb családképet kéne elsajátítaniuk például arról, hogy apának, anyának vagy testvérnek lenni milyen nehézségekkel és milyen örömökkel jár. Hozzáfűzte, hamis gondolat az is, ha valaki a gyermektől várja a boldogságát vagy épp annak tulajdonítja a boldogtalanságot – ezek az érzések ugyanis „belőlünk fakadnak, nekünk kell megteremteni, vagy változtatni ezeken az állapotokon”.

Beszélt arról is, Magyarországon a legreálisabb becslések szerint a lakosság ötven év múlva körülbelül nyolcmillióra fogyatkozik majd. „A gyermekszületések számának tendenciózus csökkenését nem az okozza, hogy a magyar nők nem akarnak gyermeket. Inkább annak köszönhető, hogy sokan harminc-harmincöt éves korukig kitolják az első szülés időpontját, amikorra jócskán lecsökken a teherbeesés esélye, vagyis addigra elfárad a biológia” – mondta az igazgató, aki szerint az okok között húzódik meg az is, hogy nagyon bizonytalanná vált a világ ahhoz, hogy merjünk életre szóló döntéseket hozni. Kifejtette, amellett, hogy az idő előrehaladtával csökken a természetes fogantatás esélye, számos olyan váratlan életesemény is bekövetkezhet, amit „nem lehet előre bekalkulálni”. A bizonytalanság és a „tervezhetetlenség” érzetén – folytatta Spéder Zsolt – a mostani kormányzat jó intézkedésekkel próbál segíteni, hiszen „igyekszik kiszámíthatóbbá tenni a körülményeket”.