Belföld

Soros-pénzek: közlés és elutasítás

Egyes adatokért százezreket kérne a tavaly háromszáznyolcvanmilliót költő Helsinki Bizottság, a TASZ nem ad tájékoztatást

Bár a Transparency International szerint rájuk nem vonatkozik az általunk hivatkozott infotörvény, a munkavállalói fizetéseket leszámítva mégis válaszoltak közérdekűadat-igénylésünkre. A Magyar Helsinki Bizottság ugyancsak küldött tájékoztatást, ám egyes információkért több százezer forintos költségtérítést számolnának fel.

civilek
Civilek tüntetnek egy parlamenti bizottság ülésén (Fotó: Hegedüs Róbert)

A törvényben rögzített, illetve meghosszabbított határidőig, ha csak részlegesen is, de teljesítette a lapunk által kezdeményezett közérdekűadat-igénylést a Transparency International (TI) és a Magyar Helsinki Bizottság.A TI részéről azt írták, bár szerintük rájuk amúgy nem vonatkozik az általunk hivatkozott úgynevezett infotörvény – mondván, nem közfeladatot ellátó szerv, a gazdálkodásukat érintő adatok így nem közérdekűek –, mivel azonban számukra az „átláthatóság mindenek felett áll”, jórészt mégis megválaszolják a kérdéseinket. Korábban egyébként, ahogy arról be is számoltunk, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és az Ökotárs Alapítvány elutasította az igénylésünket, szintén arra hivatkozva, hogy az idézett törvény rájuk nem érvényes. Továbbra is várunk több, szintén Soros által támogatott csoporttól válaszokat.

A szervezeteket egyébként azt követően kerestük meg, hogy a DK-s Varju László által indított per során a Fővárosi Ítélőtábla az úgynevezett tao-pénzek felhasználásával kapcsolatos adatközlésre kötelezte a Felcsúti Utánpótlás-neveléséért Alapítványt, mondván, bár nem közpénzről van szó, az alapítvány a „köz érdekében eljáró, egyéb közfeladatot ellátó szervnek” minősül. Az alapító okirata nyomán ugyanez a megállapítás igaz lehet – álláspontunk szerint – az általunk megkeresett szervezetekre is. Így rákérdeztünk többek között a szervezetek munkáját segítő tanácsadók nevére, javadalmazásuk összegére, érdeklődtünk, milyen befektetésben helyezték el a szervezeti vagyont, mekkora támogatásban részesültek. A Fidesz részéről Halász János frakciószóvivő korábban a TASZ-féle eljárásról szóló cikkünk nyomán azt mondta, a „Soros-szervezetek titkolóznak a vagyonukról és az általuk pénzelt emberekről”.

Visszatérve a felcsúti adatokért a minisztériumokat perelő TI-re: tudatták, nem végeznek „elsődlegesen gazdasági-vállalkozási tevékenységet”, így nincsenek befektetéseik, illetve erre vonatkozó szabályozásuk. Egyúttal, mivel nem „közfeladatot ellátó szerv”, a nekik dolgozók adatait, illetve a javadalmazásukra és költségtérítésükre vonatkozó információkat „nem áll módunkban kiadni”. A TI honlapján elérhető legfrissebb kimutatás szerint a 2014-es évben munkaviszony keretében tizenegy főt foglalkoztattak, az ő összes keresetük abban az évben 56 515 000 forint volt. Mindezt kiegészítette tizenöt önkéntes 1523 órányi munkája. Jelezték ugyanakkor, hogy az általuk elutasított pályázatokat benyújtó személyek nevét szintén nem áll módjukban kiadni.

Ugyancsak időben válaszolt megkeresésünkre a lapunk ellen korábban hirdetői bojkottot kezdeményező Helsinki Bizottság, kiemelve, az elküldött válasz elkészítéséhez három munkatársuk összesen harminc munkaórája volt szükséges, s ezért kérhetnének költségtérítést, mégsem teszik. Mindazonáltal a nekik dolgozókra vonatkozó bizonyos adatokat ők sem adnak ki, annyit azonban tudattak, hogy a teljes és részmunkaidős munkavállalóik esetében a „bruttó havi bér közpénzből finanszírozott átlaga” nagyjából százhúszezer és háromszázezer forint között mozgott az elmúlt években. Tavalyelőtt konkrétan százhúszezer, 2016-ban százhetvenezer volt.

Érdemes közbevetni, hogy eközben a szervezet honlapján elérhető tájékoztatás szerint tavaly összesen közel 352 millió forintnyi támogatás érkezett be hozzájuk, ennek felét a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítvány és az ENSZ „állta”, ezzel szemben 383 millió négyszázezret költöttek, zömmel jogi segítségnyújtásra, továbbá működésre, kutatásokra és képzésekre.

Mivel a költségtérítéses kiküldetések több ezer utazást jelentenek, az ezekre vonatkozó adatokért már négyszázezer forintot kérne tőlünk a Magyar Helsinki Bizottság, a rendezvényekkel kapcsolatos érdeklődésünk teljesítése érdekében pedig további 325 000 forintot. Érdemes felidézni, hogy az esetleges költségtérítésre vonatkozó szabályozás 2015-ös bevezetésekor a balliberális holdudvar a jogállam ellehetetlenítéséről értekezett.


Ismerős arcok a Momentumnál

Mind ideológiai, mind szervezeti alapon több szálon kapcsolódik Soroshoz a Momentum Mozgalom – derül ki az Origo összeállításából. Fekete-Győr András elnök például legutóbbi interjújában egyértelműen bevándorláspárti álláspontot foglalt el, a Momentum több vezetője pedig az amerikai tőzsdespekulánshoz köthető szervezeteknél dolgozott vagy dolgozik, mint például Hajnal Miklós és Donáth Anna Júlia, Donáth László evangélikus lelkész, egykori MSZP-s képviselő lánya. Hajnal többek között kutatási asszisztens volt Soros magyarországi egyetemén, a CEU-n, azon belül is a közpolitikai iskolában, ahol részt vett a „világkormányzati modul” oktatásában. Az Origo szerint az olimpiaellenes mozgalom résztvevőinek ideológiájában semmi újdonság nincs, abban a nyílt társadalom eszméjének nézetei köszönnek vissza.