Belföld

Soros-féle nyomás települési szinten

Soltész Miklós: Teljes joggal foganatosítanak bizonyos lépéseket egyes önkormányzatok vezetői a bevándorláspárti szervezetekkel szemben, az ott élők biztonsága érdekében

Soros tavaly elképesztő összegeket osztott szét a neki dolgozó, világszerte tevékenykedő NGO-k között, és ebből a forrásból jutott Magyarországra is. Továbbra is az a céljuk, hogy az egyes államok belügyeibe avatkozzanak – mutatott rá lapunknak nyilatkozva a civil ügyekért is felelős államtitkár. Soltész Miklós szerint a kötelező betelepítés a magyar falvakat és városokat is fenyegeti.

Soltesz-Miklos
Soltész: Érthető az aggodalom (Fotó: Ficsor Márton)

Nem a Soros-szervezeteken fokozódik a nyomás, hanem éppen ők fokozzák a nyomást hazánkon, mert el akarják távolítani a kormányt a Soros-terv útjából – nyilatkozta lapunknak Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a Soros-szervezetek tevékenysége ellen fellépő települési összefogás, illetve az érintettek erre adott reakciója kapcsán. Ismeretes, a Megyei Jogú Városok Szövetsége mára tanácskozást hívott össze Budapestre a településvezetők számára, a spekuláns által támogatott szervezetek azonban ellehetetlenítésnek tartják ezt a lépést, továbbá azt, hogy a megyei jogú városok önkormányzatai sorra fogadnak el a migránsbetelepítést elutasító határozatokat.

Soltész Miklós kifejtette, hogy a Soros-hálózat komoly befolyást gyakorol a brüsszeli döntésekre a kötelező elosztási kvótákkal, a felgyorsított családegyesítéssel, a betelepítést elutasító országok megbüntetésével, jelenleg is a Magyarországot elítélő Soros-jelentés előkészítésén dolgoznak, ami a hetes cikkellyel fenyegeti hazánkat. Támadják a határkerítést, védelmükbe veszik a terrorizmussal vádolt, a magyar rendőröket kővel dobáló Ahmed H.-t és más terroristákat, valamint a hatóságokat félrevezető bangladesi migránsokat – sorolta. Annak ellenére, hogy a magyar társadalom az elmúlt időszakban többször is kinyilvánította, nem kér ebből az álláspontból – mutatott rá Soltész.

A következő lépés, hogy ezek a szervezetek most a településeknél próbálkoznak, a migrációt segítve bevándorlásszervező irodákat akarnak nyitni, Soros gáláns anyagi támogatásával – hívta fel a figyelmet az államtitkár, felidézve, a spekuláns tavaly elképesztő összegeket osztott szét a neki dolgozó, világszerte tevékenykedő NGO-k között, és ebből a forrásból jutott Magyarországra is. Továbbra is az a cél, hogy az egyes államok belügyeibe és a magyar választásba avatkozzanak – mutatott rá. Ne csodálkozzanak tehát, hogy az érintett települések vezetői felháborodnak, aggódnak teljes joggal, és bizonyos lépéseket tesznek az ott élők biztonsága és a települések jövője védelmében. Ha a Soros-terv pontjai életbe lépnek, akkor a kötelező betelepítés a magyar falvakat és városokat is eléri. Míg a kormányzat a jogi és fizikai határvédelmet biztosítja, addig az önkormányzatok vezetői is - legalábbis a kormánypártiak egész biztos – mindent megtesznek annak érdekében, hogy biztonságban tudják a településükön élőket – húzta alá lapunknak a politikus.


Tárgyalja az AB a civiltörvényt

Jövő héten, keddi ülésén kezdi tárgyalni a külföldről finanszírozott szervezetek átláthatóságát célzó, úgynevezett civiltörvényt az Alkotmánybíróság (AB). Ismert, a jogszabályi szigorítást tavaly júniusban fogadta el fideszes javaslatra az Országgyűlés, így a törvény hatálya alá tartozó egyesületek és alapítványok kötelesek bejelenteni a bíróságon, ha a kapott tárgyévi támogatások összege eléri a 7,2 millió forintot. Az intézkedést több, Soros által pénzelt szervezet is bojkottálja, az unió pedig kötelezettségszegési eljárást is indított emiatt. A Fidesz közleménye szerint azért került az AB napirendjére a törvény, mert azzal szemben Jobbik–LMP–MSZP–DK-összefogás jött létre. Jelezték, kitartanak a törvény mellett, mert meg kell védeni a Soros-hálózattól Magyarországot.