Belföld
„Sorosék tűz alá vették hazánkat”
Dömötör Csaba: Politikai hisztériakeltés zajlik a CEU körül, igenis van lehetőség államközi szerződésre az Egyesült Államokkal

– Mennyire rendítette meg a kormányt az Európai Parlament (EP) minapi, végső soron a rettegett hetes cikkely alkalmazását is lehetővé tevő határozata?
– Nem túlságosan, hiszen egyértelmű, hogy az egész nem más, mint politikai nyomásgyakorlás. Ennek az a célja, hogy meghátrálásra kényszerítsék Magyarországot egyes kulcsfontosságú területeken, így a bevándorláspolitikában. A most elfogadott parlamenti határozat az ideológiai boszorkányüldözés része, egyúttal a magyar belpolitikába való beavatkozási kísérlet. Valószínűleg lesz még ilyen a választásokig. De nem a parlamenti határozat a nyomásgyakorlás egyetlen eszköze. Azzal is gyakran fenyegetnek minket, hogy csökkentik a Magyarországnak nyújtott uniós forrásokat. Mindig elmondjuk: ezeket a forrásokat nem tekintjük humanitárius segélynek, hanem kompenzációnak azért, mert hazánk megnyitotta a piacait. A Magyarországot számon kérők gyakran hivatkoznak a szolidaritásra. Az ország erején felül járult hozzá az európai szolidaritáshoz azzal, hogy megvédte a határait, ami egyben a schengeni határ védelme is.
– Az EP-határozatot megszavazók között a Fidesz-szövetséges pártcsaládhoz tartozók is voltak szép számmal.
– Nem titok, hogy az Európai Néppárton belül is sokakkal állunk vitában a migráció ügyében, ez ugyanis párthovatartozást felülíró kérdés lett.
– A jelentés külön említi a CEU-t, melynek vezetőivel a felsőoktatási törvénymódosítás miatt a minap egyeztettek a kormány részéről. Kötelezettségszegési eljárás is indult. Meddig hajlandók elmenni?
– A kormány mindig addig megy el, amíg az ország érdekei azt szükségessé teszik. Az uniós politikusok közül sokan úgy szólalnak meg a CEU ügyében, hogy közben eléggé felületesek az ismereteik. Sokan nincsenek például tisztában azzal a ténnyel, hogy van egy Közép-európai Egyetem, és van egy CEU, melynek az Egyesült Államokban valójában nincs is anyaintézménye, mégis amerikai diplomát ad ki. A probléma tehát jogi természetű, a megoldása pedig igen egyszerű: szükség van egy államközi szerződésre.
– Csakhogy a kritikusok szerint erre nincs is lehetőség, az amerikai szabályozás miatt.
– Ez tévedés, van korábbi példa ilyen államközi szerződésre. Nyilvánvaló, hogy egy politikai cirkuszról van szó, és a kormány nem szeretne ebben részt venni. Megállapodásra törekszünk. Egy biztos: a Közép-európai Egyetem változatlanul működik tovább, és a CEU is ugyanígy működhet, amint megszületik az említett megegyezés.
– Szintén kifogásolja az EP a Nemzeti Konzultáció egyik kérdésében is szereplő, a külföldről támogatott civil szervezeteket érintő törvénytervezetet. Úgy tűnik, csúszik az erről szóló parlamenti szavazás. Elképzelhető a visszakozás?
– A vita zajlik, a kormány továbbra is nagyobb átláthatóságot szeretne az említett aktivisták ügyében. Érdemes hangsúlyozni, hogy ez a kérdés nem a magyarországi civil társadalmat érinti. A civil társadalom hazánkban erősebb, mint valaha, és az államtól is egyre nagyobb támogatást kap. A kormány a külföldről pénzelt politikai aktivisták ügyében szeretne nagyobb átláthatóságot, aminek semmi köze a szó szoros értelemben vett civilekhez. Az efféle befolyásszerzési kísérletekkel szemben más országokban is fellépnek, elég csak az amerikai, 1938 óta érvényes, a magyar javaslatnál jóval szigorúbb szabályozásra gondolni.
– De még változhat az előterjesztés?
– Ez az Országgyűlésen múlik, egyébként sem a kormány, hanem a Fidesz-frakció nyújtotta be a javaslatot.
– Akár az úgynevezett NGO-k, akár a CEU kerül szóba, megkerülhetetlen Soros szerepe. Tényleg az ő nyomására keménykedik velünk Brüsszel?
– Nem titok, komoly vitánk van az említett milliárdossal. A DC Leaks kiszivárgott dokumentuma alapján több mint kétszáz EP-képviselő működik együtt az ő hálózatával, a szavazásoknál is azt látjuk, előszeretettel veszik tűz alá hazánkat. Elsősorban a bevándorlás kérdésében van köztünk súlyos konfliktus, Soros szerint a bevándorlás egy jó lehetőség Európa számára, és akár hitelt is érdemes felvenni, hogy több migránst tudjunk befogadni. Ezt a hagyományos uniós támogatási források kárára tenné. Mi ezt az álláspontot rendkívül veszélyesnek tartjuk Európára nézve. Soros Györgyre egyébként számos országban pénzügyi válságok okozójaként tekintenek, így van ez például Nagy-Britanniában is. Fogalmazzunk úgy: szeret a zavarosban halászni. Nálunk médiumokat, pártokat és aktivistákat is előszeretettel pénzel, így próbál beleavatkozni a magyar közéletbe.
– Említette Nagy-Britanniát, ahonnan korábban egyenesen kitiltották. Elképzelhető ez Magyarország esetében is?
– Nem tudok róla, hogy ez napirenden lenne, bár lehet, hogy akadnának támogatói egy ilyen lépésnek.
– Miért kellett meghosszabbítani a konzultációt május 31-ig?
– Változatlanul több tízezres nagyságrendben érkeznek be a válaszok, s az már most látszik, ez lesz minden idők legsikeresebb ilyen akciója, a résztvevők száma már jóval meghaladta a másfél milliót. Soha ennyien nem vettek részt konzultációban Ez is bizonyítja, hogy lényegi kérdésekről szól.
– Egyesek szerint a kérdésekbe beleszőtték a választ.
– A kormánynak van világos álláspontja az egyes kérdésekben, így a részvétel valójában kiállás a kormány politikája mellett. Ennyiben valóban rendhagyó a mostani konzultáció. Ha másfél millió ember egységesen küldi azt az üzenetet, hogy Magyarország nem szeretné, ha megkurtítanák a jogköreit, annak azért lesz politikai súlya. És ez a lényeg.
– Eközben az MSZP inkább a korábban általuk elvett tizenharmadik havi nyugdíjjal kampányol. Megnyugtató ez a hiteltelenség?
– A baloldali politikusok leginkább azzal vannak elfoglalva, hogy egymással marakodnak. Két ilyen marakodás között szoktak politikai javaslatot is tenni, de ezek nagyon hiteltelenek. Mert például hogyan vehetnénk komolyan bármilyen 13. havi nyugdíjjal kapcsolatos baloldali javaslatot, ha az jön vele elő, aki maga is megszavazta korábban annak elvételét. Jól jellemzi az állapotukat, hogy egyenesen a Rákosi-korszakból hozták a plakátszlogenjüket. Azzal kampányolnak, hogy fizessenek a gazdagok, közben Botka László milliós vagyonelemeket „felejt ki” a vagyonnyilatkozatából. Amikor korábban a baloldal a gazdagokat ekézte, akkor végül mindig a munkából élő, gyermeket nevelő családokon csattant az ostor. Nem véletlen, hogy a szocik most is az adóemelésen járatják az eszüket. Ha már mindenképp adóztatni szeretnének, akkor adóztassák azokat a milliomos szocialistákat, akik korábban képmutató módon éhségmeneteket szerveztek.
– Egyesek szerint már szintén a baloldalhoz sorolható a Jobbik, ám képviselőjük, Szilágyi György a minap még a régi radikalizmust idézően szólt be trágár módon önnek.
– Minden hétfőn sokat kapok tőlük a fejemre, bár azért ilyen pokróc stílussal még én sem találkoztam. Mondhatnám, hogy nem is érdemes ezzel foglalkozni, de a választók azért jó, ha tudják, hogy milyen politikusok vannak a jobbikos cukiságparaván mögött. Tényleg az az érzése az embernek, hogy ezt a társaságot már tényleg csak a nyers hatalomvágy tartja össze. 2002 környékén Vona Gábor még a Fidesz által kezdeményezett polgári körben ült, és jó pár jelenlegi jobbikos ott volt a fideszes gyűléseken. Egyetemi köröket is szerveztek, amelybe minden jobboldali fiatalt vártak. Én is voltam pár ilyen rendezvényen. Aztán elhatározták, hogy radikális pártot csinálnak, most meg épp a baloldal felé veszik az irányt. A nemzeti érzelmű szavazóknak nagyon nehéz követniük ezeket a fordulatokat, amelyek minden bizonnyal nem függetlenek attól, hogy egyre szorosabban működnek együtt egy milliárdossal.
– Túlzás lenne azt feltételezni, hogy ők kvázi eszközei egy bosszúhadjáratnak?
– Nem kizárt. Nagyon sok olyan megnyilvánulásuk van, ami akár néhány hónappal korábbi döntéseiket is alapjaiban írja felül. És egyébként a baloldali ellenzékre is nagyon jellemző, hogy egyre agresszívabb akciókkal próbálják kompenzálni saját rossz helyzetüket. Nem véletlenül utalt a köztársasági elnök az emberi méltóságra. A mi feladatunk az, hogy az egyre méltatlanabb és agresszívabb támadások közepette is a lényegre összpontosítsunk: az ország függetlenségének megőrzésére és Magyarország erősödésére.