Belföld

Soros több fronton támadja a kormányt

Halász János: A spekuláns által pénzelt hálózat tagjai láthatólag mindent megtesznek azért, hogy kenyéradó gazdájuk migrációs programját megvalósítsák

Szóvivőjén keresztül ment neki ismét a magyar kormánynak George Soros. Michael Vachon közleményében azt írta, hogy a legújabb plakátkampány „Euró­pa legsötétebb óráit idézi”. A Fidesz szerint a spekuláns katonái képtelenségekkel vádolják, illetve tá­madják minden fronton az Orbán-kabinetet.

Halász János 20170711
„A magyar baloldal a kerítést is kész lebontani a milliárdos kedvéért” (Fotó: Hegedüs Róbert)

Soros katonái minden fronton támadnak – reagált lapunknak nyilatkozva Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője arra hírre, hogy a Reuters szerint az üzletember szóvivője, Michael Vachon közlemé­nyében Európa-ellenesnek nevezte a magyar kormány plakátkampányát, mondván, „Európa legsötétebb óráit idézi”. Szerinte ráadásul amit Sorosról mondanak, az a képzelet szüleménye, csupán a nemzetközi közösség nagyobb felelősségvállalását szeretné elérni, a magyar rendszer „idegengyűlölete és a menekültek démonizálása Európa-ellenes”.

Halász János kifejtette, a Soros által pénzelt hálózat tagjai láthatólag mindent megtesznek azért, hogy a spekuláns migrációs programját megvalósítsák. Képtelenségekkel támadják a magyar kormányt, ebben teljes egység van az MSZP és a többi baloldali törpepárt között – mutatott rá a politikus, hozzáfűzve, más, fizetett alkalmazottai is hazug tartalmú szövegeket írogatnak akár a nemzetközi sajtónak is.

A nagyobbik kormánypárt egyébként, reagálva az Együtt és a DK plakátrongálási akciójára, közleményben tudatta: a baloldal nem csak a plakátokat kész letépni Soros kedvéért, hanem a kerítést is kész lebontani. Mint írták, Soros migránsokkal akarja betelepíteni Európát és hazánkat, és ebben a magyar baloldal is partnere.

Előzőleg Halász sajtótájékoztatóján arról beszélt, a Fidesz arra vár választ Vona Gábortól, a Jobbik elnökétől, hogy tudott-e arról: pártja antiszemita politikusa, Kulcsár Gergely feltehetően egy fiatalkorúval folytatott viszonyt. A politikus az ügyben folyó per tanúira hivatkozott, akik szerint a Jobbik elnöke tudott a fiatalkorú megrontásáról. Ha ez így van, miért nem lett ennek következménye, miért fedezi a pártelnök a politikust? – kérdezte a szóvivő, hozzátéve, Kulcsárt több minden miatt ki kellett volna zárni a Jobbik-frakcióból, ez mégsem történt meg.

Kifejtette, a politikus több alkalommal is nyíltan antiszemita kijelentést tett, tulajdonképpen tagadja a holokausztot, beleköpött a Duna-parti cipőkbe, amelyek a Dunába lőtt zsidóknak állítanak emléket, és arra is volt példa, hogy újévi jókívánságként horogkeresztet is szétküldött párttársainak egy körlevélben. Úgy látszik Vona Gábort sem ez, sem az nem zavarja, ha fiatalkorúakat rontanak meg – jegyezte meg a Halász János.