Belföld
Sokan panaszkodnak a biztonsági kamerák miatt adatvédelmi okokból
Péterfalvi Attila: Nem vezethetnek a magánélethez való jog felszámolásához a terrorellenes intézkedések, törvénymódosítások

Két és félszeresére növekedett 2015-ben a NAIH-hoz beérkezett ügyek száma a megelőző évhez képest, a szervezet tavaly 7594 beadványt iktatott – mondta el Péterfalvi Attila, a szervezet elnöke a NAIH elmúlt évi beszámolóját ismertetve. Vizsgálati eljárás alá összesen 920 ügyet vontak, és 513 esetben állapítottak meg részben vagy egészben valamilyen jogellenes gyakorlatot.
A NAIH tavaly harminc hatósági eljárást indított és összesen 94 millió forint bírságot szabott ki. A hatóság 360 jogszabályt véleményezett, 64 százalékkal többet, mint 2014-ben. A szervezet tavaly a kintlévőség- és követeléskezelésre, a termékbemutatókra, valamint az adatbázis-marketingre fordított különös figyelmet. Tapasztalataik szerint tavaly sem csökkent azon lakossági panaszbejelentések száma, amelyek a követeléskezelő cégek adatkezelésének jogszerűségét kifogásolták.
A szervezet tizenegy hatósági eljárást indított termékbemutatók kapcsán, és azzal szembesültek, hogy az ezzel foglalkozó cégek továbbra is tisztességtelen, félrevezető módszereket alkalmaznak. Péterfalvi reményét fejezte ki, hogy a tavaly ősszel elfogadott, a NAIH javaslatait is magában foglaló törvénymódosítás következtében sikerül gátat szabni a visszaéléseknek. A hatóság súlyos jogsértésekre derített fényt például a call centerek közreműködésével végzett adatbázis-építési szolgáltatások vizsgálata folyamán is. Péterfalvi tájékoztatása szerint nagyon sok panasz érkezett tavaly a térfigyelő és biztonsági kamerák működtetése, valamint a munkahelyi adatkezelés miatt. A beadványokból megállapítható: hazánkban elterjedt a rossz gyakorlat, hogy magánszemélyek, gazdasági társaságok a saját ingatlanjukon úgy helyeznek el vagyonvédelmi célból kamerákat, hogy azzal nemcsak az ingatlanon belül, hanem azon kívül, közterületen is rögzítenek felvételeket.
Péterfalvi kérdésre válaszolva beszélt arról is, a hatóság véleményezi a kormány terrorellenes csomagját. Helyesnek tartotta a titkosítási applikációk büntethetővé tételének kivéte-lét a tervezetből, és fontosnak nevezte, hogy bizonyos megfigyeléseknél, adatgyűjtéseknél megteremtsék a külső kontrollt. Az intézkedések nem vezethetnek a magánélethez való jog felszámolásához – hangsúlyozta.