Belföld

Sokadszorra bejelentett összefogás

Önkormányzat 2014. Hosszas alkudozás után Falus Ferenc balos jelöltként közölte, felkészültek Tarlós István megbuktatására

„Beérett” a baloldali pártok egyeztetése az önkormányzati választásokra a fővárosban, így tegnap hivatalosan is bemutatták az MSZP, a DK és az Együtt–PM közös főpolgármester-jelöltjét, és megnevezték azt a tizennégy kerületi polgármesterjelöltet is, akik a paktum gyümölcseként szállnak ringbe.

falus
Molnár Csaba, Falus Ferenc, Kunhalmi Ágnes és Szigetvári Viktor. Megtörnék a Fidesz hatalmát (Fotó: Kövesdi Andrea)

Pénteken hivatalosan is megkezdődött a Fidesz hatalmának megtörése – jelentette ki az MSZP, a DK és az Együtt–PM közös főpolgármester-jelöltje Budapesten, egy Szent István körúti kávéház galériáján, ahol a sajtó kiszoruló része a „cselédlépcsőn” félrehúzódva nyitott utat a „bevonuló” egykori tiszti főorvosnak. Falus Ferenc önbizalommal telt „székfoglalójában” jelentette ki: felkészült arra, hogy megbuktassák Tarlós István főpolgármestert. A saját bevallása szerint politikai ambíciók nélküli aspiráns előre vetítette, véget vetnek annak a korszaknak, amikor a budapestiek megkérdezése nélkül, a fejük felett döntenek „förtelmes szobrokról”, emberek elzavarásáról vagy arról, hogy szociális temetés címén „megásatják velük saját sírjukat”. Leszámolnak – tette hozzá – a „csiricsáré” presztízsberuházásokkal, visszaadják a budapestieknek a fővárost, hogy az emberek egészségesebb, boldogabb, sokszínűbb városban élhessenek.

A három pártvezető hasonló, harcos kijelentéseket tett. Szigetvári Viktor, az Együtt–PM társelnöke bejelentette, tizennégy fővárosi kerületben lesz közös polgármesterjelöltje a baloldalnak, s azt is, hogy – idézzük – „a győzelemre kötöttünk megállapodást”. Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke azt emelte ki, hogy létrejött az a megállapodás, amely alkalmas Tarlós és a kerületi fideszes polgármesterek leváltására. A sajtó – folytatta – tévesen nevezte az egyeztetés építő folyamatát „castingnak” és „bohózatnak”, mert ez nem más volt mint egy nehéz tanulási időszak, amelyben három egyenrangú pártnak kellett megállapodásra jutnia.

A szocialisták budapesti elnöke azt hangsúlyozta, hogy április 6-án is több baloldali voks született, mint fideszes, mert a „főváros ellenáll, és le akarja váltani a Fideszt”. Kunhalmi Ágnes arról is beszélt, hogy Budapesten a felszíni felújítások alatt „rohad a mély, rohad politikailag, gazdaságilag, és kulturális értelemben is”, ám Falus Ferenc képes lesz ezt a rohadást megállítani, megvédeni a budapes­tiek érdekeit.
A három politikus eztán felváltva sorolta a korábban saját maguk által „bolhacirkusznak” nevezett koor­dinált jelöltállítással kiválasztott polgármesterjelöltek neveit. Óbudán Béres András (Együtt–PM), Újpesten Trippon Norbert (MSZP), a Belvárosban Juhász Péter (Együtt–PM), Terézvárosban Kiss Róbert (Együtt–PM), Erzsébetvárosban Farkas Ferenc (DK), Ferencvárosban Gegesy Ferenc (Együtt–PM), Kőbányán Élő Norbert (DK), Zuglóban Karácsony Gergely (Együtt–PM), Rákospalotán Hajdu László (DK), Rákoskeresztúron Gy. Németh Erzsébet (DK), Pestszentlőrincen Szaniszló Sándor (MSZP), Kispesten Gajda Péter (MSZP), Pesterzsébeten Szabados Ákos (MSZP), Csepelen Horváth Gyula (DK) lesz a közös jelölt.

Az egyetlen kerület, ahol nem született megállapodás, Angyalföld – közölte Szigetvári Viktor –, itt a DK és az Együtt–PM közösen állít jelölteket az MSZP-vel szemben, s azt még megfontolják, indítsanak-e polgármesterjelöltet Tóth Józseffel szemben. Az Együtt–PM Molnár Gyula polgármesteri jelölését nem támogatja Óbudán, de nem indítanak vele szemben senkit.



Az elemző szerint esélytelen az aspiráns

Szimbolikus jelentőségű, de a baloldal esélyeit nem növeli – így értékelte a pénteki bejelentést Szomszéd Orsolya, a Nézőpont Intézet vezető elemzője. A baloldal hátrányból indul, nem tudott felzárkózni a Fidesz mellé a nyáron sem, így mindenki tisztában van azzal, hogy nem áll be fordulat az októberi önkormányzati választáson – tette hozzá. Az elemző nem tartja esélyesnek Falus Ferencet a jelenlegi főpolgármesterrel, Tarlós Istvánnal szemben, nem csak az ismertségi és népszerűségi mutatók, hanem a politikai és szakmai tapasztalat miatt sem. „Évek tapasztalata áll szemben egy magát saját bevallása szerint politikai ambíciók nélküli civilnek nevező jelölt képességeivel szemben” – mutatott rá Szomszéd Orsolya, aki szerint Falus indításának nem tett jót a sokhetes alkudozás és jelöltkeresés sem. Az eredmények esetleges hatásairól az elemző elmondta, ha a balos ellenzék jobban szerepel a vártnál, az nyilván önbizalom-növelő tényező lehet, ha viszont az előre prognosztizálhatónál nagyobb lesz a kudarc, az tovább erodálhatja a baloldalt.
(BR)



Röviden. Fidesz: a baloldaltól jót nem várhatunk

• Tizenegy fővárosi kerületben indít polgármesterjelöltet a Demokratikus Koalíció (DK), közülük öt jelölt élvezi a baloldali pártok támogatását, hat kerületben azonban az MSZP vagy az Együtt–PM jelöltjével szemben is elindulnak politikusaik. Önállóan indítja el a DK a polgármesteri székért az I. kerületben Kakuk Györgyöt, a VIII. kerületben Simon Györgyöt, a XII. kerületben Kerék-Bárczy Szabolcsot, a XVI. kerületben Sebők Lászlót, a XXII. kerületben Gréczy Zsoltot, a XXIII.-ban pedig Szekeres Ferencet.

• Kaposváron Kováts Imre volt önkormányzati képviselő lesz a Demokratikus Koalíció, az Együtt–PM és az MSZP polgármesterjelöltje – jelentették be a somogyi megyeszékhelyen. A jelenlegi polgármester, Szita Károly (Fidesz–KDNP) kihívója 1998 és 2010 között a Somogyért Egyesület képviselőjeként tagja volt a közgyűlésnek, megválasztása esetén kiszámíthatóságot és szakértelmet ígért a kaposváriaknak. Ahol a volt SZDSZ és a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció állít jelölteket, ott semmi jóra nem számíthatnak az emberek – reagált a Fidesz kaposvári elnöke, Dér Tamás.

• Az LMP a duplájára szeretné emelni a fővárosi bölcsődei férőhelyek számát – jelentette be Csárdi Antal, a párt főpolgármester-jelöltje. Tájékoztatóján felhívta a figyelmet arra is, hogy Budapesten körülbelül ötvenezer bölcsődés korú gyermek él, akikre mindössze tizenkétezer bölcsődei férőhely jut. Az LMP a gyermekek után járó bölcsődei normatívát is emelné – tudatta Csárdi.