Belföld

Schwezoff lemondásra szólította fel a Mazsihisz ügyvezető igazgatóját

Folytatódik a zsidó szervezetek botrányos belvitája

Haladéktalan lemondásra szólította fel Kunos Pétert, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) ügyvezető igazgatóját Schwezoff Dávid, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) ügyvezető igazgatója csütörtöki nyílt levelében.

Schwezoff Dávid nyílt levelében azt írta, a Dohány utcai zsinagóga korábbi, kiszervezett beléptetési rendszerénél vélelmezhetően törvényellenesen eltűnő százmilliók miatt a rendőrség ismeretlen tettesek ellen indított nyomozást. Most pedig nyilvánosságra került, hogy Kunos - Frölich Róbert tisztéből azóta menesztett főrabbival és szintén menesztett feleségével együtt - a „rendelkezésükre álló bizonyítékok elhallgatását akarták elérni”.

Schwezoff_David