Belföld

Rövidesen folytatódik Lauderék pere

A gazdasági kollégium kártérítésre kötelezheti a sukorói befektetőket

Április 24-én a Fővárosi Törvényszék gazdasági kollégiuma előtt folytatódik a sukorói kaszinókoncesszió ügyében az állam által Ronald S. Lauder üzletember, illetve a KC Bidding Kft. ellen indított polgári peres eljárás – tájékoztatta lapunkat Bártfai Beatrix, a magyar állam jogi képviselője.

Megírtuk, a perben többmilliárdos kártérítést követelnek a King’s City befektetőitől, mondván, Lauderék nem tettek eleget az időközben meghiúsult kaszinóprojekthez kapcsolódó koncessziós szerződés feltételeinek.

Korábban beszámoltunk arról is, hogy a közelmúltban a Fővárosi Ítélőtábla jogerős részítéletet hozott. Ezt megelőzően, még tavaly júliusban a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma nyolcvannyolcmillió forint késedelmi kötbér, illetve annak kamatai megfizetésére kötelezte az alpereseket elsőfokú részítéletében. A táblabíróság aztán ezt az összeget mintegy százharmincegymillió forintra emelte. Az ítélőtábla összességében megerősítette: a KC Bidding szerződést szegett, a Bajnai-kormány idején kötött koncessziós megállapodás csaknem egyéves ideje alatt többször is tájékoztatnia kellett volna az államot a beruházás aktuális állásáról, ám ezt elmulasztotta. A törvényszékkel ellentétben ugyanakkor az ítélőtábla szerint Laudert úgynevezett készfizető kezesség terheli a megállapított kötelezettségek tekintetében. Ez lényegében azt jelenti, hogy ha a kifejezetten a sukorói projekt megvalósításáért létrehozott, ciprusi kötődésű gazdasági társaság nem tudja kifizetni a joghatóság által megállapított összeget, az üzletember személyes vagyonával felel.

Mindez azért is fontos körülmény, mert az április végén folytatódó úgymond „fő perben” jóval nagyobb kártérítési összegekről van szó. Márpedig a gazdasági kollégiumnak ezt a legutóbbi, jogerős ítéletet vélhetően figyelembe kell majd vennie.