Belföld

Rogán: Miniszterelnöki Kormányirodát hoznak létre

A miniszterelnök alá tartozik és az ő közvetlen irányításával működik majd

Orbán Viktor miniszterelnök alá tartozik és az ő közvetlen irányításával működik majd egy új közigazgatási egység, a Miniszterelnöki Kormányiroda, amely a kormány döntéseinek előkészítését és végrehajtását felügyeli - mondta el a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter pénteken.

Rogán Antal az RTL Klubnak adott interjúban elmondta azt is, hogy a kormány kabinetstruktúrában dolgozik majd, az eddig stratégiai és gazdasági kabinet mellett kiemelt szerepet kap majd a nemzetbiztonsági kabinet Pintér Sándor belügyminiszter vezetésével. 

A miniszter beszámolt arról is, hogy nem azért volt szükség a kormányzat összetételének módosítására, mivel az nem lett volna sikeres. Hanem mert minden kormányzati ciklusnak vannak új céljai".

Sőt, Rogán Antal elárulta, hogy a miniszterelnök, amikor elbúcsúztatta a kormány tagjait a választás után, azt mondta, hogy sikeres négy évet zárhatnak. A miniszter az elmúlt négy év legfontosabb eredményének a határok megvédését és a foglalkoztatottság jelentős növelését nevezte meg.