Belföld

Rendbe teszik az elhagyatott temetőket

A Nyugattal ellentétben hazánkban nem gyengült meg a zsidóság biztonsága

Nem tartja olyan politikai példaképnek a kormány Hóman Bálintot, akinek emlékművet kellene állítani – derült ki a Zsidó Közösségi Kerekasztal tegnapi ülésén.

kerekasztal 20150813
Balog Zoltán, Lázár János és Zoltai Gusztáv a kerekasztalon (Fotó: Varga Imre)

Balog Zoltán, az Emberi Erőforrá­sok Minisztériumának vezetője ismertette a Zsidó Közösségi Kerekasztal előtt a holokauszt és a zsidóság megjelenítését a köznevelési tananyagban. Megírtuk, a tárca szakemberei a zsidó közösségek munkacsoportjával együtt alakították ki a vonatkozó részeket, és a tankönyvfejlesztésben is együttműködtek. Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára a tanácskozást követően arról beszélt, a pedagógusok a jövőben államilag finanszírozott továbbképzésen tanulhatnak a holokausztról, illetve a zsidóságról.

A zárt ajtók mögött folytatott megbeszélésen a Belügyminisztérium részéről is tájékoztató hangzott el, mégpedig a magyarországi zsidó közösség biztonsági helyzetéről. A tárca szerint Nyugat-Európától eltérően hazánkban nem fokozódott a zsidó közösségre leselkedő veszély, viszont az egyre fokozódó bevándorlási helyzet már érintheti őket. Ennek nyomán az elmúlt hónapokban intézményes együttműködést alakítottak ki az érintett hatóságok, szervezetek, a Belügyminisztérium és a magyarországi zsidó közösségek vezetői között – ismertette Latorcai. Szóba kerültek az elhagyott zsidó temetők rekonstrukciójára vonatkozó kormányzati elképzelések is, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter – a helyettes államtitkár ismertetése szerint – ígéretet tett arra, hogy a kormány soron következő ülésén megtárgyalja az ehhez szükséges források biztosításáról szóló előterjesztést és a nyílt pályázati folyamat részleteit.

Az ülésről beszámoló tájékoztatón újságírói kérdésre Latorcai kitért Hóman Bálint Székesfehérvárra tervezett szobrának ügyére is. Szerinte azt civilek kezdeményezték, s bár az Igazságügyi Minisztérium adott rá támogatást, kormányzati döntés nem volt mögötte. Sőt, a megbeszélésen Lázár és Balog egyaránt kifejtette, a kabinet részéről nem tekintik Hómant olyan példaképnek, akinek emlékművet kellene állítani. Személyének megítélése azonban nem politikai, hanem történettudományi kérdés, így a kormány fontosnak tartaná, hogy a Magyar Tudományos Akadémia állást foglaljon Hóman Bálint történelmi és közéleti tevékenységével kapcsolatban. Márpedig – információink szerint – erre jövő tavasszal kerülhet sor hivatalosan. Úgy tudjuk egyébként, bár a székesfehérvári képviselő-testület elvi hozzájárulását adta a szobor felállításához, mivel az nem önkormányzati területen történne, egyéb beleszólásuk nincs a továbbiak tekintetében.

Mindenesetre Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke szerint, bár megértik a kormány álláspontját ebben a kérdésben, valamilyen módon, ha nem is formálisan, de mégis felelőségük van abban, hogy „Magyarországon egy ilyen embernek ne legyen szobra”. Maradéktalanul elégedettek eközben a temetők karbantartására, felújítására készített „nagy ívű tervvel”.