Belföld
„Reménykeltő a díjazott ifjak ténykedése”
Határon innen és túl is szükség van erőfeszítésekre Kövér László szerint
A magyar nemzet összetartozása nem magától értetődő, az anyaországi és a külhoni nemzetrészek közös erőfeszítésének, egymás megértésének és egymásért való kiállásának az eredménye – hangoztatta Kövér László házelnök a Fiatalok a Polgári Magyarországért-díj szombati átadásán a fővárosban, felidézve, hogy a trianoni döntés megcsonkította az ország ezeréves határait, kisebbségi sorba taszította a magyar közösségeket, elszakított egymástól településeket, családokat, felmérhetetlen anyagi és lelki kárt okozott. A békeszerződéssel megpecsételődött Magyarország ezeréves határainak és több millió magyarnak a sorsa. Minden tíz magyarból három idegen fennhatóság alá, jogfosztottságba és nehéz kisebbségi sorba került.
Míg a szocialista diktatúra éveiben, a „hamis kommunista nemzetköziség” negyven évében tilos volt még csak beszélni is Trianonról és az elszakított nemzetrészekről, ma az információs társadalom mindenkit, különösen a fiatalokat a számítógépekhez és telefonokhoz köt, s az „önmegvalósítás” szinte kizárólagos cél lett a fiatalok nagy részénél – hangoztatta Kövér László az MTI beszámolója szerint.
Rámutatott, ezért is reménykeltő a díjazott Magyar Ifjak a Nemzeti Közösségvállalásért Egyesület ténykedése, amelynek tagjai a korszellemmel mit sem törődve munkálkodnak a nemzet egységének fenntartásáért, a külhoni nemzetrészekért. A szervezet azért jött létre, hogy felhívja a figyelmet a szomszédos országokban élő kisebbségeknek az asszimiláció miatti aggasztó helyzetére és autonómiatörekvéseire – tette hozzá.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, a Polgári Magyarországért Alapítvány elnöke beszédében kiemelte: amikor a díjat alapították, nehéz idők jártak a Kárpát-medencében. Úgy gondolták, ha nem várhatják a hivatalos hatalomtól, hogy értékalapon ismerje el azok teljesítményét, akik erre méltók, nekik kell ezt megtenniük. Az elismerés a megelőlegezett bizalmat is jelzi. Kavecsánszki Ádám az egyesület nevében köszönetet mondott az elismerésért.