Belföld
Ragaszkodik a Fidesz az Altus-szerződés uniós felbontásához
Felfüggeszthetik Gyurcsányék állami támogatását
Emlékeztetett, az Országgyűlés kedden elfogadta a bújtatott pártfinanszírozás megelőzéséről szóló határozati javaslatot, amelyet azért terjesztettek a Ház elé, hogy megvizsgáltassák a kormánnyal, felfüggeszthető-e a Gyurcsány-féle DK állami támogatása.
Indoklásul felidézte, az Altus másfél milliárd forintos keretszerződést kötött az EU-val az uniós támogatásokhoz kapcsolódó tanulmányok elkészítésére. A Fidesz azonban elfogadhatatlannak tartja, hogy egy uniós hatáskörbe tartozó ellenőrzési tevékenységet gazdasági társaságon keresztül végezzenek, azt pedig különösen méltánytalannak érzi, hogy parlamenti képviselő, volt miniszterelnök cégét bízzák meg ilyen munkával, abban az országban is, ahol éppen politizál.
A határozat azt is kéri a kormánytól, kezdjen tárgyalásokat az unióval az ilyen típusú szerződéskötési gyakorlat megváltoztatásáért. „Megengedhetetlen, hogy uniós pénzek ilyen formában politikai pártokhoz vándoroljanak, ezzel ugyanis akarva-akaratlan, bújtatott pártfinanszírozás valósul meg az EU-n belül” – hangsúlyozta. Azzal kapcsolatban, hogy a javaslatra az MSZP nemmel szavazott, annyit mondott, „Összenő, ami összetartozik, a szocialisták e tekintetben ugyanazt fújják, mint a DK”.