Belföld
Pert vesztett a Helsinki Bizottság
Hiába támadta Kocsis Máté polgármestert a Soros-féle szervezet
Folytatódott a Fővárosi Ítélőtáblán a Magyar Helsinki Bizottság által a józsefvárosi önkormányzat, illetve Kocsis Máté polgármester ellen indított per. Az elsőfokú ítélet elutasította a keresetet, amelyben a Sorosféle szervezet annak megállapítását kérte, hogy a fideszes politikus zaklatást követett el, emberi méltóságukban sértette meg egy Facebookbejegyzésével a migránsokat. Kocsis 2015. augusztus 5-én azt írta a közösségi oldalon: „A nemrég felújított II. János Pál pápa terünket teljesen tönkretették a népvándorlók. Sátrakat építenek, tüzet raknak a parkban, szemetelnek, őrjöngenek, lopnak, késelnek, rongálnak. Ennyi emberi ürülék pedig még soha nem volt közterületen. Meg fogjuk védeni a közvagyont, és minden törvényes eszközzel garantálni fogjuk a józsefvárosiak biztonságát.” Az ügy egyszer már megjárta a táblabíróságot, az 2017 tavaszán hatályon kívül helyezte a törvényszék 2016 novemberi, „első” elsőfokú határozatát.
A tegnapi tárgyaláson az alperes jogi képviselője egy másik eljárásban megfogalmazott felperesi nyilatkozattal cáfolta, hogy a Helsinkinek legitimációja lenne „valamennyi migránst” képviselni. Hiszen a szervezet nem vállalja fel a hazánkon áthaladó, később Európában erőszakos cselekményeket elkövető bevándorlók védelmét. Hangsúlyozta továbbá, egy kerület vezetőjétől elvárják, hogy intézkedéseket tegyen, Kocsis Máté ennek megfelelően járt el, a Helsinki Bizottság álláspontja pedig ellentmondásos, érvelésével „szélkakasként jár el”.
A bírói tanács arra jutott, helybenhagyja az elsőfokú ítéletet. A per így véget ér, fellebbezésnek nincs helye. Az indoklás szerint a felperes kérelme nem volt alapos.
A mai per is annak a bizonyítéka, hogy a Soros-hálózat tagjai mindent megpróbálnak megtenni, hogy elhallgattassák azokat, akik leírják vagy elmondják a tényeket a migrációról – reagált lapunknak a döntésre Kocsis Máté. Hozzátette: hiába próbálják eltitkolni az igazságot, a nőket, rendőröket érő támadásokat, terrorcselekményeket nem tudják semmissé tenni. „Sem a Helsinki Bizottság, sem más Sorosszervezet nem hazudhatja el a valóságot.Az igazságot mindenkinek joga van tudni, ezért bátran le lehet és le is kell írni. Nem hagyhatjuk, hogy ezért bárkit megfélemlítsenek” – fogalmazott a polgármester.