Belföld

Per a perben: bonyodalmak K & H-ügyben

A héten folytatódott a 2010 decemberében első fokon újrakezdett K & H-büntetőper, amelyben Kulcsár Attilát és társait vádolják nyolcmilliárd forint elsikkasztásával.

Kedden és csütörtökön is volt tárgyalási nap a végéhez közeledő büntetőperben. Pontosabban „felolvasási nap”, mivel menet közben két ülnök is betöltötte, illetve a napokban betölti a hetvenedik életévét, ami után a jogszabály szerint ülnökök már nem lehetnek. Ez a büntetőügyet tárgyaló Fővárosi Törvényszékre azt a kötelezettséget rótta, hogy az eddig felvett bizonyítás anyagát az új ülnöki összetételű tanácsnak ismertetni kellett, illetve kell. A több ezer oldalnyi jegyzőkönyv ismertetésére még újabb két tárgyalási napot tűztek ki.

Megírtuk, a Fővárosi Főügyészség két újabb vádiratot nyújtott be a bíróságra, ezeket az ügyeket a K & H Bank ügyvédjeinek kérelme alapján a bíróság egyesítette az alapüggyel. Lapunk megtudta, a brókerper kilencedrendű vádlottja, Garamszegi Gábor ismeretlen tettesek ellen feljelentést tett, hogy a tulajdonában lévő Geometax Holdig Limited számlájáról a brókerügy vádidőszakában a K & H Bankban eltűnt 336 millió forint. A nyomozás során írásszakértő állapította meg, hogy 2002. áprilisa és júliusa között a „Garamszegi Gábor névaláírások szabadkézi utánzásos hamisítványok” voltak. A nyomozás során rögzítették, hogy bűncselekmény történt, ám azok az ügyészség szerint elévültek. A Betonút Rt. egykori vezérigazgató-helyettese panasza elutasítása után pótmagánvádas eljárást kezdeményezett, s indítványt tett, hogy „kirablásának ügyét” egyesítsék a K & H-brókerüggyel, a Fővárosi Törvényszék azonban Garamszegi indítványát elutasította. A feljelentést a pótmagánvádas eljárásban a Pesti Központi Kerületi Bíróság tárgyalja, információink szerint az első forduló január 23-án lesz.