Belföld
Pénzmosás vádjával indult újabb eljárás a brókerügy mellett
Megkezdődött tegnap a fővárosi törvényszéken az a büntetőper, amelyet egyesítettek a lassan már tíz éve húzódó procedúrával

Kulcsár Attila az egyesítés folytán ugyanannak az ügynek a fővádlottja, amelynek most tanúja (Fotó: Csudai Sándor)
Minden bizonnyal minden idők legbonyolultabb vádiratát ismertette tegnap az ügyész a Fővárosi Törvényszéken, mert még az elsőrendű vádlott sem értette igazán. A bíró kérdésére azt mondta, „annyit értettem belőle, hogy pénzek jöttek-mentek összevissza, de ezek a tranzakciók lehettek éppen szabályosak is”.
Az ügy hátterében egy 2001. évi cégvásárlás áll, nevezetesen az, hogy az akkoriban virágzó, évi százmilliárd forint árbevételt elérő Betonút Rt. üzleti okok miatt megvásárolta a korábban szintén prosperáló, ám akkoriban már az autópálya-építésből kimaradó, ezért csődben lévő Betonútépítő Nemzetközi Építőipari Rt. többségi tulajdonát megtestesítő részvénycsomagot. Mindez meglehetősen bonyolult céghálón keresztül történt, s az üzlet kapcsán a vádhatóság tizenhárom év után úgy találta, hogy Dunai György, a Betonút Rt. egykori elnök-vezérigazgatója és Garamszegi Gábor vezérigazgató-helyettes hűtlenül kezelte a cég vagyonát, mivel a vételárnál lényegesen drágábban bonyolították le az adásvételt.
„Az általuk irányított külföldi offshore cégek felhasználásával – fogalmazott a vádiratot felolvasó ügyész – önös érdekeiket a Betonút Rt. érdekei elé helyezve, vagyonkezelői kötelezettségüket megszegve a tényleges vételárnál lényegesen drágábban vásásárolták meg a céget.” Az ügyletben megbízásuk alapján segédkező ügyvéd-jogtanácsos, E. József pedig a hűtlen kezelés és pénzmosás bűnsegédjeként járt el a vád szerint. Dunai György és Garamszegi Gábor – vagyis a Betonút Rt. egykori vezetői, s ketten együtt több mint hetvenszázalékos tulajdonosai – vádlottak az alapügyben is, amelyben Kulcsár Attilát és társait nyolcmilliárd forintos sikkasztással vádolják a K & H brókercégénél szabálytalanul „megforgatott” pénzek miatt.
Ezzel az üggyel egyesítették a mostanit. De hogy milyen kacifántos is a történet, érdemes megemlíteni: a vádlottak egyben „sértettek” is, hiszen az alapügyben a Betonút Rt.-nek – igazságügyi szakértői vélemény alapján – tizenegymilliárd forintja tűnt el a K & H brókercégénél, Garamszegi pedig polgári pert is nyert a bankkal szemben, szintén eltűnt százmilliói miatt. A vádlott-sértett „összeférhetetlen kettőssége” tegnap is felbukkant, ugyanis Kulcsár Attilát tanúként idézték meg a tárgyalásra, így a K & H egykori főbrókere az egyesítés folytán ugyanannak az ügynek a fővádlottja, amelynek most tanúja. Ennek kapcsán az egyik ügyvéd azt jósolta, ez a per – idézzük szavait – „Strasbourgban fog kikötni”.
A bíró a vádirat ismertetése után megkérdezte a vádlottakat, megértették-e a vádat, amire Garamszegi is azt felelte, hogy „nem”, majd később hozzátette, „több, mint tíz éve koncepciós eljárás folyik ellenem”. Az ismertetett vádirat kapcsán a másodrendű vádlott azt mondta, nyelvtanilag persze érti a vádat, csak tartalmilag nem, mert a kifogásolt cégvásárlással nem 1,4 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak cégüknek, hanem sok-sok milliárd forint vagyoni előnyt, mivel a vádban említett cég felvásárlásával legalább ennyit takarítottak meg.
Ennek hátterében az áll, hogy az eladó és a vevő cég jogelődjei között 1991-ben olyan szindikátusi szerződés köttetett, amelynek kapcsán a Betonút Nemzetközi Építőipari Rt. mindenkori tulajdonosai jelentős kártérítési igénnyel léphettek fel a Betonút Rt.-vel szemben – a felvásárlás révén viszont tizenhatmilliárd forintot megspóroltak.
Dunai György egykori elnök-vezérigazgató azt fejtegette, hogy a közelmúltban Brüsszelbe hívta a K & H Bank többségi tulajdonosa, a KBC Bank, és peren kívüli egyezséget ajánlottak számára. Dunai, mint lapunk korábban megírta, a Betonút eltűnt tizenegymilliárdja miatt polgári kártérítési pert kezdeményezett, s ennek kapcsán a kamatokkal együtt több mint harmincmilliárd forintot követel keresetében. Emiatt keresték Brüsszelből, de nevetséges ajánlatot tettek – mondta a bíróságon. Összeget ugyan nem mondott, de lapunk úgy tudja, tizenötmilliárd forint lehetett az ajánlat.
„Brüsszelben aztán megfenyegettek, miután visszautasítottam az ajánlatot – mondta Dunai –, s érdekes módon ebben a mostani ügyben tanúból hirtelen vádlott lettem, holott a két időpont között nyomozati cselekmények nem zajlottak” – jegyezte meg a vádlott.
A büntetőper február 24-én folytatódik a Fővárosi Törvényszéken.