Belföld

Partnerség a társadalmi felzárkózás programban

Együttműködési nyilatkozatot írt alá Balog Zoltán humánminiszter és Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke a szervezet kongresszusán

Magyarország csak akkor léphet igazán előre, ha minden polgára, így a cigányság is, előre tud lépni – hangsúlyozta Balog Zoltán miniszter a Farkas Flórián vezette Lungo Drom hét végi, szolnoki kongresszusán.

Lungo Drom 20171029
Mérséklődött a mélyszegénységben élők száma, és több százezer ember jutott munkához a közfoglalkoztatásban – hangsúlyozta Farkas Flórián (Fotó: MTI - Mészáros János)

A Lungo Drom mindig szót emelt a magyarországi cigányságért, és képviselte őket – jelentette ki a huszonhét éve alakult szervezet szolnoki városi sportcsarnokban tartott kongresszusán Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, aki a több ezer fős szombati rendezvényen együttműködési nyilatkozatot írt alá Farkas Flórián elnökkel, valamint átadta Orbán Viktor miniszterelnök köszönetét és gratulációját.

A miniszter kijelentette, Magyarország csak akkor léphet igazán előre, ha minden polgára, így a cigányság is előre tud lépni. Ennek szellemében az aláírt dokumentum „tartalmazza a munkában, tanulásban, a kultúrában, a lakhatásban, az egészségügyi ellátásban sikeres programok folytatását”.

Balog szerint partnernek, egyenrangú félnek kell tekinteni a cigányságot, és hibás az a politika, amely tettesként vagy áldozatként tekint a romákra. Antirasszista tüntetések helyett segítségre, pénzre, tanulási lehetőségre van szükség, megosztottság helyett együttműködésre. Kitért arra is, hogy Farkas Flórián az első cigány vezető Magyarországon, akivel érdemben lehet és lehetett együttműködni.

Az Országos Roma Önkormányzatnak az elmúlt huszonöt évből „volt négy botránymentes éve”, amikor Farkas Flórián volt az elnök – idézte fel, hozzátéve, tiszta kézzel lehet csak részt venni a roma politikában. Megjegyezte, akit alaptalanul vádolnak, megvédik. Sokkal jobb ma a romák helyzete, mint 2010-ben volt, a gondok sokkal kisebbek – összegzett az eredmények kapcsán a miniszter. Farkas Flórián azt mondta, a kormány elkötelezte magát, és óriási erőfeszítéseket tesz 2010 óta a hátrányos helyzetűek, különösen a cigányság felzárkózása érdekében. Sikerült elérni, hogy a romaügy európai üggyé váljon, mérséklődött a mélyszegénységben élők száma, a közfoglalkoztatásnak köszönhetően pedig több százezer cigány ember jutott munkához, továbbá minden rászoruló gyermek meleg ételt kap az iskolákban – sorolta.

Hangsúlyozta, a Lungo Drom ma is több mandátummal rendelkezik, mint az összes parlamenti ellenzéki erő együtt, ugyanakkor a Fidesz az egyetlen párt, amely felvállalta a cigányság ügyét.