Belföld

Párt lesz a Soros-szervezet, adóelkerülés lehet a cél

Éjjeli Őrség lesz a Migration Aid új elnevezése, nem akarják befizetni a bevándorlási különadót, az elemző szerint ezzel is alátámasztják a kormány állításait az álcivilekről

Soros pártot alapít – reagált a Fidesz a Migration Aid lépésére. A szervezet anyagi megfontolásból döntött, jelezve, kiterjeszti tevékenységét „a kormány által terjesztett sötétséggel szemben”.

migránsok 2015 20180818
Lázongó migránsok a Keleti pályaudvarnál 2015-ben. A Migration Aid itt is aktív volt (Fotó: Hegedüs Róbert)

Soros György előlépett az árnyékból az elmúlt években, és egyre nyíltabban támadja a bevándorlásellenes államokat. Mivel a migrá­ciót szervező NGO-k tevékenységét a Stop Soros törvénycsomag lényegében ellehetetleníti, más eszközhöz kellett nyúlnia az amerikai milliárdosnak, ennek köszönhető a Migration Aid párttá alakulása – kommentálta lapunknak Deák Dániel politológus, hogy a 2015-ös migránsválság egyik emblematikus szervezete bejelentette, nyíltan is a politika porondjára lép. Ezt részben az augusztus 25-től hatályos, a Fidesz által Soros-adónak nevezett sarc bevezetésével indokolták.

Deák Dániel rámutatott: fontos szempont lehet az adóelkerülés is, hiszen így nem kell a bevándorlási különadót megfizetniük. Az eddig álcivil szervezet most nyíltan pártpolitizálásba kezd, amivel alátámasztják a magyar kormány állításait, miszerint ezek a szervezetek politikai nyomásgyakorlással szeretnék érvényesíteni Soros érdekeit és bevándorláspárti álláspontjukat – összegezte az elemző.

Döntését a Sievert András vezette szervezet a közösségi médiában ismertetett közleményében szintén a bevándorlási különadóval indokolta, azzal ugyanis valamennyi, nekik juttatott pénzbeli és tárgyi adomány huszonöt százaléka az államot illeti majd. „Az ezzel járó adminisztrációs teher ellehetetlenítené a munkánkat, egy nagyobb mennyiségű használtruha adomány után pedig akár százezres nagyságrendű befizetési kötelezettségünk keletkezne, holott ezek az adományok utána rászoruló családokhoz kerülnek” – magyarázták, hozzátéve, az Éjjeli Őrség nevű politikai párt megalapítását hétfőn jelentik majd be.

Szerintük elképesztő, hogy 2018-ban egy uniós országban pártot kell alapítani ahhoz, ha civilek segíteni akarnak rászoruló menekült embertársaikon. „Ha pedig már úgy alakult, hogy ez maradt az utolsó jogi opció a segítésre, kiterjesztjük a tevékenységeinket, és más területeken is felvesszük a kesztyűt a kormány által terjesztett sötétséggel szemben” – vetítették előre.

Érdekesség, hogy az Éjjeli Őrség a Trónok harca című fantasy regényfolyam-sorozatban szereplő társaság, amely egyfajta ősi határőr szektaként védelmezi az emberek világát a betolakodóktól. Ilyenformán a névválasztás talán nem a legszerencsésebb, már ha magukat továbbra is a nyitott határok elkötelezett híveként kívánják bemutatni. A Soroshoz köthető szervezetek, így a CEU által is segített csoport korábban egyébként az adományok elszámolási hiányosságai miatt is kénytelen volt magyarázkodni, egyik aktivistájukról, a Babaként ismert Tóth Csaba Antalról aztán kiderült, súlyos bűncselekmények miatt több évet is börtönben ült. Tavaly aztán a menekültek nyári balatoni táboroztatása miatt tört ki botrány a szervezet körül, az őcsényiek ugyanis nem díjazták az elképzelést. Egy kiszivárgott hangfelvétel szerint pedig Sieverték illegális tevékenységet végezhettek a határ menti tranzitzónákban.

Soros Györgyöt és hálózatát továbbra sem érdekli a magyar emberek akarata, és továbbra is be akarják hozni a bevándorlókat. A Fidesz–KDNP számára az ország biztonsága az első, ezért az illegális migrációt segítő tevékenységek ellen minden eszközzel fel kell lépni – közölte a párttá alakulás kapcsán a Fidesz-frakció.