Belföld

Pályázattal keresnek új vezetőt a veszprémi „bezzeg kórháznak”

Még az idén távozik posztjáról Rácz Jenő főigazgató

Már vannak jelentkezők a veszprémi kórház élére, ahonnan a jelenlegi főigazgató, Rácz Jenő még az idén távozik. A volt miniszter, a kórházszövetség volt vezetője kijelentette, „amit vállaltam, azt teljesítettem”.

Nyugdíjba vonul az idén tavasszal Rácz Jenő, a Csolnoky Ferenc Veszprém Megyei Kórház főigazgatója negyven év egészségügyi szolgálat után. A volt egészségügyi miniszter, a Magyar Kórházszövetség korábbi elnöke az Omegahíreknek adott interjúban arról beszélt, szerződése amúgy jövő őszig szól. Megfogalmazta azt is, 2006-ban lépett a veszprémi intézmény élére, amely éppen akkor válsághelyzetben volt: első munkanapján még általános sztrájk volt a kórházban, és önkormányzati biztos segítette a gazdálkodást. „Mára a Csolnoky Ferenc az egyik legmodernebb, legfelszereltebb kórház az országban, ahogy sokan hívják, a bezzeg kórház” – közölte a főigazgató.

„Annak idején letettem egy szakmai programot az asztalra, amely az onkológiával gyakorlatilag beteljesedett, befejeződött. Kicsit túl is nyújtózkodtunk. Ha megnézzük, hogy milyen fejlesztési tervet tettem le tíz évvel ezelőtt, akkor azt hiszem, nyugodtan állhatok fel, kijelentve, hogy amit vállaltam, azt teljesítettem” – összegzett Rácz Jenő. A posztra az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) pályázatot ír ki, a bírálóbizottság javaslata alapján pedig a kinevezésről miniszteri döntés születik.

A Veol.hu információi szerint a veszprémi intézmény vezetésére Dávid Gyula orvosigazgató és Sydó Tibor osztályvezető főorvos pályázna.


Lassan, de ismét nő az adósságállomány

Összesen 2,2 milliárd forinttal gyarapodott decemberről januárra a kifizetetlen kórházi számlák összege, így lassuló ütemben ugyan, de az összadósság-állomány ismét elérte a negyvenmilliárdot – derül ki a Magyar Államkincstár adataiból, amelyeket a Napi.hu idéz. A 2,2 milliárdos növekményből 633 millió a beruházáshoz kapcsolódó szállítói tartozás, azaz a szokásos működési fedezetből 1,6 milliárd forint hiányzott. A legnagyobb adósok listáját változatlanul a Honvédkórház vezeti 2,3 milliárd forinttal, nyomában kétmilliárdos tartozással a Szegedi Tudományegyetem áll, harmadik helyen pedig a kétmilliárd forintot éppen el nem érő Péterfy Sándor utcai kórház.