Ötszáz éves a hazai jogalkotás alapműve, a Hármaskönyv

Az Ugocsa megyei Verbőc faluban, szegény köznemesi famíliában, feltehetően Hunyadi Mátyás királlyá választásának évében született Werbőczy István kora legműveltebb, legkiválóbb jogtudósa volt. Négy királyt – Mátyást, II. Ulászlót, II. Lajost, Szapolyai Jánost – szolgálva a 16. század elején a köznemesi politika egyik vezéralakjaként küzdött a köznemesség jogainak érvényesítéséért és a nemzeti királyság eszményének megvalósításáért. A királyi kúrián jegyzősködő, a politikai életbe bekapcsolódó jogászt az 1502. évi országgyűlés előtt ítélőmesterré léptették elő az országbíró mellé. Ezt követően kapott megbízást a királytól, hogy – Magyarország történetében első ízben – készítse el a magyar nemesi jogot összefoglaló kódexet. Az Aranybulla kiadása (1222) óta csaknem három évszázad eltelt, s az azóta született törvényeket, a bevett és elfogadott rendi szokásjogot már politikai és bíráskodási szempontból is időszerű volt összegyűjteni és egységes, rendezett formába foglalni. Ezt a hatalmas munkát – a teljes magyar írott és íratlan joganyag összefoglalását – Werbőczy mintegy tíz év alatt végezte el. A kor hivatalos nyelvén, latinul íródott munka címe: Tripartitum opus iuris consuetudinarii inclyti Regni Hungariae – avagy a Nemes Magyar Királyság szokásjogának hármaskönyve lényegében a nemesi egyenlőséget, a köznemesség főurakkal való közjogi egyenjogúságát mondta ki. (A mű első magyar fordítása 1565-ben készült el.) 1514-től kezdve egészen az 1848-as polgári átalakulásig a magyar nemesség minden tagjának négy fő és kiváltságos joga volt: a személyes szabadság, a királyi igazságszolgáltatás hatósága alá tartozás, az adómentesség és a saját vagyonnal való szabad rendelkezés, valamint az ellenállási jog – ez utóbbiról (a szabad királyválasztás jogával együtt) az 1687-es pozsonyi rendi országgyűlés a Habsburg-udvar nyomására kénytelen volt ugyan hivatalosan lemondani, de a nemesség egy része továbbra is érvényesnek tekintette az Aranybulla ellenállási záradékát.

A Tripartitumot az 1514-es országgyűlés megtárgyalta és elfogadta, Ulászló király megerősítő levelével is ellátta, szentesítését azonban – Perényi Imre nádor és az udvari párt nyomására – megtagadta. Ez mégsem vetett gátat a jogkönyv általános érvényesülésének. Werbőczy ítélőmester saját költségén Bécsben kinyomtatta a művet, és szétküldte a vármegyéknek és a bíróságoknak. Nem sokkal később mégis a magyar törvények gyűjteményéhez csatolták, s az így létrejött, majd fokozatosan kiegészített törvénytár 1696. évi nagyszombati közzétételekor kapta Szentiványi Mártontól a Corpus Iuris seu decretum generale elnevezést.

A Szent Korona-eszmét először Werbőczy Tripartituma foglalta össze, így a mű az 1526-ban és 1541-ben több részre szakadt országban az egység szimbóluma lett. Hóman Bálint történész szerint a Hármaskönyv nagy érdeme, hogy a politikai nemzetet összetartotta. Trócsányi László igazságügyi miniszter egy nemrég rendezett tudományos emlékülésen Werbőczy Istvánt nagy formátumú történelmi személyiségnek, európai összehasonlításban is kiemelkedő jogtudósnak, államférfinak nevezte, s szerinte a Hármaskönyvnek óriási jog- és kultúrtörténeti hatása volt és van még ma is. Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora pedig kiemelte, a Hármaskönyvnek és a rá épülő hagyománynak komoly szerepe van abban, hogy „ma itt magyarul magyar jogról beszélhetünk”.