Belföld
Országszerte megújuló zsinagógák
Ennek is köszönhető, hogy az országban több ezer izraeli hallgató tanul – erről is beszélt a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára tegnap Debrecenben, a Pásti utcai zsinagóga rövidesen befejeződő felújításáról és a zsidó hitközség Utazás a zsidó örökségbe Észak-Alföldön című projektjéről tartott tájékoztatón.
Az MTI beszámolója szerint a politikus példaértékűnek nevezte az önkormányzat és a zsidó közösség együttműködését a csaknem félmilliárd forint európai uniós és hazai, központi támogatásból magvalósuló beruházásban. Korábban hasonló együttműködés eredményeként, határon átnyúló projekt keretében újult meg a másik debreceni, a Kápolnás utcai zsinagóga. Latorcai Csaba „közös felelősségünknek” nevezte a zsidó kulturális örökség megőrzését, mondván, az a magyar nemzet kulturális öröksége.
Korábban megírtuk, hogy a kormány összességében mintegy ötmilliárd forintot szán a 2015-től kezdődő felújítási programra, melynek keretében Latorcai Csaba szerint az idén tizenöt zsinagóga felújítása kezdődik meg az országban. „A debreceni zsidóság élni akar, élni és fejlődni tud” – mondta Papp László Fidesz–KDNP-s polgármester, emlékeztetve, a városban él az ország legnagyobb vidéki zsidó közössége.