Belföld
Orbán: Meg tudjuk védeni magunkat
„Nem lehet elvenni a jogot az emberektől, hogy döntsenek a saját sorsukról”

A nemzet jövőjének talán legfontosabb kérdéséről van szó – mondta az őszi kvótareferendumról Orbán Viktor kormányfő a Kossuth rádió 180 perc című műsorában. Miután az Alkotmánybíróság zöld utat adott, szeptemberben vagy októberben lehet a voksolás, az időpontról hamarosan Áder János államfő dönt. Orbán utalt arra, hogy a balliberális oldal meg akarta fúrni a népszavazást, de ez nem sikerült. Kifejtette, nem lehet elvenni a jogot az emberektől, hogy döntsenek a saját sorsukról, s a magyar demokrácia erős lábakon áll.
„Európa és benne Magyarország elég erős ahhoz, hogy bármilyen népvándorlással szemben meg tudja magát védeni, ha akarjuk. Márpedig akarjuk” – mondta, megjegyezve, ha megfogadták volna a magyar javaslatot, miszerint a határnál fel kell tartóztatni mindenkit, és az unión kívül kell elbírálni a bevándorlási kérelmeket, egész Európa olyan biztonságban lenne, mint Magyarország. A miniszterelnök a Brexit, illetve a brit népszavazás tanulságaként azt fogalmazta meg, hogy Brüsszelnek meg kell hallania az emberek hangját.
Elemezni kell, milyen ügyek voltak meghatározók a brit EU-tagság vitájában, s szerinte a döntő erejű kérdés éppen a bevándorlás volt. A britek keresték a választ, hogyan tudnak ellenállni a modern kori népvándorlásnak, a saját kezükben tartani az életüket, „megtartani a szigetüket”, és a jelek szerint nem voltak elégedettek azzal a politikával és védelemmel, amelyet ebben a helyzetben az Európai Unió nyújt. Tiszteletben kell tartani a britek döntését, mert minden nemzetnek joga van ahhoz, hogy a saját sorsáról maga döntsön – húzta alá, megjegyezve, Magyarország azért tagja az uniónak, mert hiszünk egy erős Európában. De Európa csak akkor erős, ha az olyan nagy jelentőségű kérdésekre, mint a bevándorlás, olyan válaszokat tud adni, amelyek nem gyengítik, hanem megerősítik. Ezeket a válaszokat az EU nem adta meg, sőt ellenkező válaszokat adott. Ami a továbbiakat illeti, az EU miniszterelnökei egyeztetnek a kialakult helyzetről, a V4-es vezetők pedig külön is tárgyalnak. Most egy hosszabb jogi folyamat következik, de erről egyelőre nem érdemes beszélni, mondta a kormányfő. Szerinte az tűnik kézenfekvőnek, hogy Nagy-Britannia a tagságról szóló szerződés helyett megállapodást köt az EU-val.
Semmilyen személyes bizalmi kérdésről nincs szó – fogalmazott Orbán a Spéder Zoltán-, illetve az FHB-ügy kapcsán, utalva arra, újjá kellett szervezni a takarékszövetkezeti rendszert. A szerencsétlenséget az okozza, hogy ez a pozitív folyamat „összeépült” egy másik üggyel, és itt jön be az „említett banktulajdonos neve” is. A kétségek tisztázása rendőrségi eljárás keretében történik, mondta.
Szólt arról is, a kormánynak nemzeti ügyként kell kezelnie a sportot, nem szabad engedni, hogy pártpolitikává váljon. Elismerését fejezte ki a magyar válogatott franciaországi labdarúgó-Európa-bajnokságon nyújtott teljesítményéért. Méltatta Bernd Storck szövetségi kapitányt is, aki a magyar tehetséghez párosította a „rendszeres munka erényét”.