Belföld
Ónodi-Szűcs: Visszautasítok mindenfajta ribilliókeltést
Még az idén egymilliárd forintnyi pluszt kapnak a betegszállítók
Közölte, a 2010-es 5,7 milliárd forintról jövőre 6,8 milliárdra fog emelkedni a betegszállításra fordítható keret, s ez 17,6 százalékos növekedést jelent.
Ónodi-Szűcs az ágazatban eddig végbement alapbéremeléssel kapcsolatos ellenzéki kritikákra reagálva közölte, visszautasít minden olyan „ribilliókeltést”, amely azt akarja sugallni, hogy a kormány nem tartja magát az érdekképviseletekkel kötött egyezséghez. A megállapodás tartalmazza azt a bértáblát, amely alapján a munkavállalók bérszámfejtése történik – fűzte hozzá.
Az államtitkár szerint az esetleges félreértések abból adódhatnak, hogy a januári minimálbér-emeléssel már lezajlott egy emelés az egészségügyi ágazatban is azoknál, akiknek nem érte el ezt a szintet az alapbérük. Tehát az alapbérek november 1-jétől tizenkét százalékkal emelkedtek, a különbség abban van, hogy akiknek januárban már nőtt az alapbérük, azok esetében a novemberi emelés mértéke nem érte el a tizenkét százalékot – magyarázta.
Ladányi Márta egészségügyi ágazati koordinációs helyettes államtitkár a betegszállítókat érintő bejelentéssel kapcsolatban közölte, hatvankét szervezetnek van finanszírozási szerződése a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel, és négyszáznyolcvanhat gépkocsival végzik ezt a szolgáltatást. Azt mondta, havonta kétszázezer betegszállítás történik, és a terhek enyhítésére, a biztonságos betegszállítási feladatok ellátására és fenntartására biztosítja a kormány ezt a kéthavi finanszírozást.