Belföld

Októbertől változik az ellátás rendszere, javulhat a minőség

Szakmai és pénzügyi átszervezés az egészségügyben

Betegellátási előnyöket, hatékonyság-növekedést, valamint az újpesti Ká­rolyi Kórház és a Honvédkórház pénzügyi helyzetének javulását várják az intézményi átszervezéstől – közölte lapunkkal az Állami Egészségügyi és Ellátó Központ (ÁEEK).

Ismert, október 1-jétől a Honvédkórház átveszi az újpesti ellátótól az aktív tevékenységet, amely a belgyógyászat, a kardiológia és a sebészet fekvőbeteg-ellátását érinti. A Károlyi Kórházban ezt követően már csak a krónikus és rehabilitációs részlegek maradnak meg, ám az ÁEEK szerint a lakossági fekvőbeteg beutalási rendet az átalakítás nem érinti, mint írták, „magasabb progresszivitási szinten, illetve több más orvosi szakma esetében eddig is a Honvédkórház látta el az újpesti intézményhez tartozókat. A feladatátadásnak köszönhetően ugyanakkor az érintetteknek lehetőségük lesz minden felmerülő problémát egy helyen kezeltetni az ellátás súlyosságától függetlenül, a különböző „progresszivitási szinteken”. Az újpesti kórház két telephelyből áll, a Baross utcai és a Nyár utcai egységből. Tavaly mintegy tízezer beteget láttak el, több mint négyszáz ágyon, melyek közül százhatvan volt aktív, kétszázötvenötön pedig krónikus betegeket, időseket gyógyítottak, illetve rehabilitációs tevékenységet végeztek.

Az ÁEKK közlése szerint az intézkedés oka, hogy minél inkább egyensúlyba hozzák a két intézmény gazdálkodását, de a biztonságos betegellátást szem előtt tartva „szakmai átszervezésre” is szükség volt.

A változásnak azonban nem fogadta mindenki pozitívan. Wintermantel Zsolt, Újpest fideszes polgármestere a Facebook oldalán arról írt, semmilyen döntésről nem kaptak hivatalos tájékoztatást, bár tudomásuk van arról, hogy a dolgozókat hétfőn, azaz tegnap állománygyűlésre hívták. A kerület vezetője hozzátette, legalább tíz éve folynak tárgyalások a kórház működtetéséről.