Belföld
Nyilvánosak a rezidensi keretszámok
Tíz olyan kórház nevét tették közzé országosan az egészségügyben, ahol minden szakorvosi szakképesítés hiányszakmának számít

Közzétette honlapján az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ (ENKK) az idén betölthető rezidensi keretszámokat, valamint a 2016. évi hiányszakmák körét. Az ezt tartalmazó kormányrendeletben új elemként Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a hiányszakmák vonatkozásában a megyékre vonatkozó listák mellett ezúttal felsorol tíz olyan konkrét kórházat is, ahol valamennyi szakorvosi szakképesítés hiányszakmának minősül.
Ezek közé tartozik többek között a hatvani Albert Schweizer Kórház-Rendelőintézet, a Bajai Szent Rókus Kórház, az egri Markhot Ferenc Oktatókórház, illetve az Orosházi Kórház is.
A szakorvosképzési keretszámokat megyénkénti bontásban határozza meg a dokumentum. Az összes, 1124 helyből a Debreceni Egyetem régiójában 275, a Pécsi Tudományegyetem régiójában 233, a Semmelweis Egyetem régiójában 379, a Szegedi Tudományegyetemében pedig 237 szabad helyet hirdettek meg összesen.
Ismert, tavaly szeptemberben hiány lépett fel a képzési helyeket illetően, a fővárosban ugyanis túljelentkezés volt. A humán tárca a helyzetet átcsoportosítással orvosolta, hiszen míg a debreceni, pécsi és szegedi egyetemek régióiban maradtak szabad helyek, addig a Semmelweis Egyetem régiójában szűknek bizonyult a meghirdetett keret, így azt harminc százalékkal megemelték.
A hiányszakmák meghatározásánál a dokumentum részletezi külön az országos és külön a fővárosi kritikus szakmákat. Ennek alapján Budapesten a legkeresettebbek az érsebészek, majd a gyermek- és ifjúságpszichiátria, a fül-orr-gégész gyógyászat, az igazságügyi orvostan, a nefrológia, az orvosi mikrobiológia, ortopédia és traumatológia, pszichiátria, végül pedig a transzfuziológia területén mutatkozik a legnagyobb szakemberhiány.
Ugyanezt a listát országos viszonylatban szintén az érsebészet vezeti, ám a felsorolásban helyet kap az oxiológiai és sürgősségi orvostan, a patológia, a radiológia és a sebészet is. A dokumentum szerint Nógrád megyében valamennyi alap szakorvosi szakképesítés hiányszakmának minősül.