Belföld
Nyilatkoztak a képviselők
Továbbra is Gyurcsány Ferenc a leggazdagabb a parlamenti képviselettel rendelkező pártok vezetői közül, Vona Gábornak nincs lakása, az MSZP-s Tóth Bertalannak jó éve volt tavaly
Ismét Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök kereste a legtöbbet tavaly a parlamenti képviselettel rendelkező pártok vezetői közül, derül ki az országgyűlési képviselők tegnap nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozataiból. A DK elnökének vagyona csaknem kétszáz millió forinttal gyarapodott, értékpapírban tartott megtakarításai ennek ellenére csökkentek. Képviselői jövedelme mellett az Altus Portfólió Kft.-től származó nem egészen 223 millió forint osztalékot tüntette fel rendszeres vagy eseti jövedelemként. Ugyanez a társaság 2016-ban 1,2 milliárd forint, míg az Altus Befektetési Zrt. 2015-ben 74 millió és 2014-ben 169 millió forintos osztalékot fizetett ki neki. A Magyar Idők arról cikkezett, Gyurcsány valótlan vagyonnyilatkozatot adott le, elfelejtett megemlíteni több mint százötven millió forintot, amit egy osztrák bankszámlán tart. Ismeretes, az MSZP volt elnökhelyettese, Simon Gábor ellen néhány éve egy hasonló eset miatt indult büntetőeljárás. Gyurcsány ezt azzal magyarázta, a bécsi befektetési számláján lévő pénz a nyilatkozatában feltüntetett, mintegy 605 millió forintnyi befektetés része.
Érdekesség, hogy a Jobbik képviselőcsoportját vezető Volner Jánosnak ingatlanja és gépjárműve sincs, bankban és készpénzben tartott megtakarításainak összértéke azonban egy év alatt mintegy 2,4 millió forinttal, 8,4 millió forintra emelkedett. Ismét feltüntette, hogy a Magyar Gárda Pest megye Vagyonvédelmi és Szolgáltató Kft. tagja. Vona Gábor pártelnöknek furcsa mód szintén nincs a nevén lakóingatlan, viszont félmillió forintot tett félre, emellett január végéig 1,7 millió forint sérelemdíjat kapott három médiatársaságtól.
Az MSZP-s Tóth Bertalan meglepően vagyonos, bár csak egy pécsi lakóház tulajdonosa felerészben, ám bevallott még egy erdőt és hétvégi házat, sőt több pécsi ingatlant is a szocialisták frakcióvezetője. Banki és más pénzkövetelései 5,4 millió forinttal emelkedtek, miközben hiteltartozása több mint 22 millió forinttal, egymillió forintra csökkent. Szél Bernadettnek, az LMP frakcióvezetőjének és társelnökének nincs se gépjárműve, se megtakarítása, se adóssága, változatlanul egy budakeszi és pátyi kertes házban van tulajdona. Az LMP másik társelnökénél, Hadházy Ákosnál sem történt jelentős változás: tavaly újabb modellre cserélte három éve lízingelt Skodáját, Trabantját megtartotta. A magánrepülőzési hobbijáról nem értekező Hadházy 1,1 millió forintot tart készpénzben és 16,8 millió forintos banki tartozása van, ötven százaléka van egy egy 160 négyzetméteres szekszárdi lakóházban, Fácánkerten egy ötezer négyzetméteres szőlő tulajdonosa.
Gulyás Gergely, a Fidesz képviselőcsoportjának vezetője esetében az egyetlen újdonságot 1,1 milliós folyószámlája jelenti, továbbra is két XI. kerületi lakás, egy 95 és egy 52 négyzetméteres ingatlan tulajdonosa. Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője egy zuglói társasházi lakás, egy 83 négyzetméteres tahitótfalui ház, egy budakeszi zártkert, valamint egy Kisnémediben található erdő résztulajdonosa. Autója, megtakarítása és tartozása nincs.
Változatlan Orbán anyagi helyzete
A kormány tagjai tavaly ügyvédi irodából, szabadalmi jog értékesítéséből, mezőgazdasági tevékenységből, valamint oktatói munkából származó jövedelmekre tettek szert miniszteri illetményeik mellett. Orbán Viktor miniszterelnök megtakarítása az elmúlt évihez képest 742 ezer forintról 993 ezer forintra nőtt. A családi házukra felvett hitelt tovább törlesztették, a tartozás így 4,78 millió forintra csökkent. A kormányfő anyagi helyzetében egyéb változás nem történt. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter jövedelmét földbérleti díjakból és osztalékból tíz, erdőgazdálkodásból hárommillió forinttal egészítette ki. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter megtakarításai hárommillióval, mintegy hétmillió forintra emelkedtek. Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője egy szabadalmi jognak köszönhetően huszonötmillió forintra tett szert, ebből visszafizette banki hiteltartozását. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter államkötvény-vagyonát 4,2 millió forintról hatmillióra növelte, hiteltartozása 3,8 millió forintra apadt. Pintér Sándor belügyminiszter feleségével birtokolt értékpapír-portfóliójának együttes értéke mintegy 270 millió forintot tesz ki, közel ugyanannyit, mint tavaly. Áder János köztársasági elnöknek több mint hatmillió forinttal nőttek a megtakarításai, amelyek összértéke mintegy 65 millió forint.
(VT)