Belföld

Novák Katalin: Egyedülálló Európában a magyar családpolitika

A családügyi államtitkár cáfolta Bangóné Borbély Ildikó állítását, miszerint minden hatodik gyermek már külföldön születik

Komolytalan dolog kijelenteni azt, hogy a család a legfontosabb érték, ha a 2010 óta hozott családügyi törvényeket az Országgyűlés szocialista frakciója nem szavazta meg – így reagált Novák Katalin, az Emmi család- és ifjúságügyért felelős államtitkára Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s országgyűlési képviselő szavaira a Joghallgatók Önképző Szervezete (JÖSZ) családpolitikai vitáján szerda este.

Az ELTE jogi karán rendezett fórumon a kormánypárti politikus hozzátette: 2002-2010 között a balliberális kormányok elvették a gyermekgondozási segélyt a harmadik évtől, eltörölték a családi adókedvezményt az egy- és kétgyermekes családok esetében, míg a háromgyermekeseknél csökkentették azt. A közelmúltban pedig az ellenzék nem szavazta meg a Gyermekek Otthongondozási Díja (Gyod) bevezetését – tette hozzá.

A zsúfolásig megtelt előadóteremben megrendezett vitán Bangóné Borbély Ildikó ezt megelőzően azt állította, egy társadalomban a legnagyobb érték, egyben jövőnk záloga is a gyermek. Aláhúzta: ma minden hatodik gyermek külföldön születik, mert szüleik elvándorolnak az országból, a tizenöt és negyvenöt év közötti szülni képes nők nagyjából 45 százaléka pedig gyermektelen. Ennek okát a szocialista politikus a nem megfelelő egészségügyi, oktatási és gazdasági környezetben látja.

Novák Katalin válaszában rámutatott: lehet ugyan trükközni a számokkal, de a valóság az, hogy a gyermekek két százaléka születik külföldön. Az államtitkár hangsúlyozta, a kormány feladata, hogy élhető perspektívát kínáljon a fiataloknak, s ugyan önmagában nem elég az anyagi ösztönzés a gyermekvállaláshoz, de mégis fontos. Egyedülállónak tekinthető magyar családpolitika - hangsúlyozta – , hiszen az állam a bruttó nemzeti termék (GDP) 4,8 százalékát fordítja a családok támogatására, a gyermekvállalás ösztönzésére – hangsúlyozta Novák.

Példátlan az Európai unióban, hogy a négy gyermeket szült édesanyák személyijövedelem-adó mentességet kapnak, ahogy a családoknak három gyermek után biztosított tíz millió forint, illetve a tíz millió forintos otthonteremtési támogatás is – fejtette ki a családügyi államtitkár.