Belföld
„Nincs remény teljes konszenzusra a védmű ügyében”
Tarlós István: Hét év alatt a kormány és a városvezetés együttműködve sokkal többet tett Budapestért, mint amennyit Demszkyék húsz éve alatt tettek összesen

– A heves indulatokat kiváltó római-parti gát ügyében legutóbb úgy nyilatkozott, azzal, hogy jövőre kiépítik az Aranyhegyi-patak árvízvédelmét, és megmagasítják a pünkösdfürdői védművet, csillapodni látszanak a kedélyek, nagyot léptek előre. Úgy érzi, sikerült kompromisszumra jutni a tiltakozókkal?
– Ha olyan világban élnénk, ahol a realitás felülírja a kommunikációt, és nem fordítva, akkor innen nézve ez az egész védművita szürreális. Még amúgy józan emberek is rájuk nem jellemző módon reagálnak az ügyben. Hosszú évtizedekkel ezelőtt már világos volt, hogy a Csillaghegyi-öblözetet meg kell védeni. Érdekes módon akkor csend volt, senki nem reklamálta az ottani állapotokat, miközben a folyamatos ígérgetésen kívül nem történt semmi. Amikor pedig végre nekiálltunk rendbe tenni a problémát, beindult az ellengépezet, amelynek teljesen értelmezhetetlen a motivációja. Amióta 2011-ben, még Rogán Antallal, az első forrásokat megszereztük, egyfolytában azon dolgozunk, hogy az ügy egyről a kettőre jusson. Nem akarok már leállni vitázni állítólagos környezetvédőkkel, hiszen vita vitát követ, és komoly szakemberek által készített szakvéleményeket az ellenzők oldaláról mostanra már szerkesztők, filozófusok kérdőjeleznek meg, olykor minősíthetetlen formában. Ez semmi másról nem szól, mint hogy elszántan, időt és energiát nem sajnálva izgatják a közvéleményt. Egyedül azokat értem meg, akiket közvetlenül érint a probléma, sajnos, ők mostanra elbizonytalanodtak és félnek. A teljes konszenzust így nem is remélhetjük, mindig akad, aki nem lesz elégedett, viszont annak a lehetősége megvan, hogy mindenki számára elfogadható megoldást találjunk. A mi dilemmánk egyébként kezdettől abban áll, hogy az 1914 óta beépülő hullámtérben szabad-e épített értékeket szándékosan védelem nélkül hagyni.
– Ahogy mondta, jóformán mindenki ért már a gátépítéshez, boldog-boldogtalan állást foglal. Nem lett volna egyszerűbb az asztalra csapni, és azt mondani: van több hivatalos tanulmány, annak alapján ide és ide épül a védmű?
– Igaza van, túl sok felesleges érzelem és indulat is jelen van már a vitában. Nem utolsósorban azonban egy árvíz mindig okozhat előre nem várt problémát is, így sem én, sem a Fővárosi Közgyűlés nem szeretné, ha nem kalkulálható baj esetén minket okolna valaki azért, mert ötven éve nem történt semmi, vagy egyesek szerint erősen vitatott helyre épül egy védmű. Ezért döntöttünk úgy, hogy a konszenzusos szakaszokon megkezdjük az építkezést, a fennmaradó, parttal párhuzamos szakasz sorsáról pedig folyhat még a vita, immár egy megkérdőjelezhetetlen tudóscsoport részvételével. Tehát már van egy alap. Sajnos viszont a mobil gát kérdése már politikai döntéssé alakult, ezzel nem lehet mit kezdeni, ennek meghozatala a mi felelősségünk. Ahogy a műszaki megfelelőség pedig a tervezőé és a kivitelezőé. Készültek azonban különböző felmérések, a legutóbbi, nagy merítéses összbudapesti közvélemény-kutatás szerint pedig a szakvélemények és 2009 óta a főváros által sem preferált Nánási út–Királyok útja nyomvonalat csak tizenöt százalék támogatta. Egyébként már amikor a népszavazás ötlete felmerült, akkor is jeleztem, erősen megkérdőjelezhető, hogy bizonyos ügyekről érdemes-e referendumon dönteni. A Csillaghegyi-öblözet esetében még azt is megkockáztatom, hogy az emberek többsége nem is igen tudná, miről szavaz. Általános jelenség amúgy, hogy amint valamit ez a kormány vagy városvezetés csinálni szeretne, rögtön megjelenik egy ugyanolyan erősségű, ellentétes irányú akarat. Szándékosan fékeznek ellenzékiek, és rettegnek attól, hogy megvalósul valami, amit ők persze elmulasztottak.
– Bús Balázs, Óbuda fideszes polgármestere javasolt egy harmadik alternatívát a gát nyomvonalát illetően, amely a parti telekhatárok mentén húzódna. Ezt követően többször üzent neki a sajtón keresztül, hogy nem érti a viselkedését. Mi a konfliktus alapja?
– Nincs már konfliktus. Ez az ötlet valójában Lányi András filozófustól származik, és tulajdonképp nehéz „harmadik alternatívának” nevezni, mert a Nánási út–Királyok útja nyomvonalhoz képest a part menti változat a vita tárgya kezdettől fogva. Innen nézve a „kerítések mentén” szintén parti változat. A Nánási úthoz ragaszkodók ki is jelentették, hogy nekik a parti sáv sehol sem felel meg. A „kerítések vonala” egyébként az úgynevezett Sajtháztól délre, a hosszabbik, mintegy két kilométeres szakaszon nem is értelmezhető, mert szinte cikcakkban épültek a kerítések, ahogy nem lehet védművet építeni, csak komoly kisajátításokat követően. Ám ha ilyen lesz a végső szakmai következtetés, mi nem opponáljuk, csak épüljön a védmű. A III. kerülettel pedig nincs vita. A polgármester úr a napokban járt nálam. Együttműködők, és a Nánási úti nyomvonalat a kerület is végig elutasította. A közhiedelemmel ellentétben pedig a partélre nem mi akarunk védművet, hanem Demszkyék akartak. Döntésüket is ők indokolták azzal a határozatukban, hogy „így a hullámtér fejleszthető területté válna”. Mi ilyet sosem mondtunk, sőt épp az én javaslatomra változtatási tilalmat rendeltünk el. A levédett hullámtérben egyébként a jövőben megfontolható a helyi adó, ha valakik ily módon keresik az igazságot.
– A közvélemény szintjén mindenképpen látszik, hogy a vita érzelmi, politikai alapú, nem csak a mobil gát, más ügyek kapcsán is. Mennyire érzi megosztottnak a budapesti közvéleményt?
– Egészen közel vagyunk egy parlamenti választáshoz, ezt ne felejtse el. A napokban volt egy fővárosi közmeghallgatás, amelyen a lakosság oldaláról nem sokan vettek részt, inkább hivatali dolgozók jöttek el. A lakosok körében voltak kiegyensúlyozott résztvevők, akikkel lehetett vitatkozni, de volt olyan ember is, aki láthatóan egyáltalán nincs tisztában a mobil gát problémakörével, mégis egészen szélsőséges és primitív hangot ütött meg. Akadt olyan nő, „környezetvédő”, aki köpködött a terem padlójára. Ilyenek is vannak, de a kedélyek le fognak csillapodni. Az utóbbi egy-két hónapban viszont szinte minden témában uralják a hangulatok a közbeszédet, ezen áprilisig nem nagyon lehet változtatni.
– Áttérve a 3-as metróra, megszűntek a felújított kocsik meghibásodásai. Elfogytak volna a fakockák?
– A sajtó liberális érzelmű része a fakockaügyet a végtelenségig igyekezett bagatellizálni. Mivel ők is megijedtek, inkább próbáltak belőle viccet csinálni, mondván, nevetséges ellenségképet gyártunk. Nem így van, hiszen voltak máskor fémtárgyak is, kavics, több plombamanipulálás. Ezeket valóban abbahagyták, de az is tény, hogy ennyi véletlen egymás után nem létezik. A szándékosság valószínűsége nyilvánvaló. A 3-as metrót egyébként körbelengi ez a hangulat, először „túl szépek” voltak a felújított orosz kocsik, akkor azzal jöttek, hogy ezek újak, majd következtek a véletlennek mondott esetek, amiket azonban eleinte megpróbáltak szoftverhibának beállítani. Ekkor már hirtelen „ócskavasat” emlegettek. A múlt héten pedig az egyik, mindig ellenséges internetes portál írta, hogy rozsdásodnak az orosz metrók, persze erről szó sem volt, a BKV szerint valamilyen olajfoltot fényképeztek le. Nekem békés húrokat kell pengetnem, de ha ezek az híresztelések folytatódnak, nem tudom, egyszer csak mit fog szólni az orosz gyártó.
– Mire céloz ezzel?
– Komoly hitelrontás már, ami zajlik, de a dolognak ez a része nem tartozik rám. Mindenki annyit pereskedik, amennyit akar.
– Elindult a felújítás, ami azóta zavartalanul zajlik. Az első nap többen arra számítottak, hogy összeomlik Budapest közlekedése, de nem így lett. Biztosan látta az MSZP-s Horváth Csaba élő bejelentkezését. A nap végén érzett elégedettséget?
– Hát igen, a riporter bolondot csinált belőle. Horváth Csaba önmagát adta, nem akarom minősíteni, ő ilyen. Fellépésével ismét emlékeztette a budapestieket a hírhedt „ingyenes közlekedés” ötletére. Azt pedig érzékelem, hogy sokan nem örülnek annak, hogy elindult a felújítás. Még a számomra legintellektuálisabb hetilap is egészen furcsa dolgokat ír, erőlködik, hogy minél negatívabb színben tüntesse fel az ügyet. A városvezetés rengeteget küzdött azért, hogy elinduljon a 3-as vonal felújítása. Ennek ellenére, ha valamire nem jut pénz, abból gúnyos kárörömmel azt a túlzó következtetést levonni, hogy ez bizony a hetvenes éveket idézi, nem túl elegáns. Újabban divat, hogy nyolcvanas években született emberek idézgetik a hetvenes éveket, amelyeket ők ismerni vélnek. Olykor bennem valóban a hetvenes éveket idézi, amikor azért sétálgattam a Nagykörúton, hogy nézegessem a kirakatokban, az árut, amire nincs pénzem. Az igazság az, hogy a forrásokhoz mérten a legszükségesebb dolgokat végeztetjük el fontossági sorrendben. Ha a 3-as metró rekonstrukcióját nem indítjuk el, rövid időn belül le kellett volna állítani a vonalat. Mi is szeretnénk, ha az akadálymentesítés teljes körű lenne, egyébként majdnem az lesz, mert az északi szakaszon egyetlen állomáson nem lesz csak lift. Persze fontos a légkondicionálás és az alaposabb felszíni rendezés is, s akik ezt hiányolják, nem a meleg vizet fedezték fel. Viszont akik erről ilyen írásokat közölnek, azoknak el kellene venni a laptopját, a tollát és a papírját, majd kérdőre vonni őket, hogy miért nem írnak újságcikkeket. A kettő nagyjából ugyanaz. Poénkodni sokkal könnyebb, mint problémákat megoldani.
– Az akadálymentesítéssel kapcsolatban Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte, nyitott a kormány a segítségnyújtásra. Találkoztak már ez ügyben?
– A miniszter úr jelentett be ilyen találkozót, de ha valóban ezt mondta, komoly szemléletváltáson esett át, ugyanis korábban arról volt szó, hogy a kormány egy fillérrel sem ad többet metrófelújításra.
– Gördülékeny a közös munka?
– Nekem Budapest-ügyben voltak csattanásaim a Fidesz-vezérkarral. A kapcsolatunkat két dolog jellemzi: egyrészt meghatározó politikai kérdésekben egyetértünk 1990 óta, ugyanakkor Budapest ügyeiben többször ütköztünk. Emiatt az ellenzéktől folyamatosan kapjuk a magunkét. Például Horváth Csaba is próbál erre kényszeredett, dehonesztáló megjegyzéseket tenni. Közben mindenki tudja, hogy ő a kormány előszobájáig sem jutna el. Viszont ennél fontosabb, hogy hét év alatt a kormány és a városvezetés együttműködve sokkal többet tett a fővárosért, mint amennyit Demszkyék húsz éve alatt tettek összesen. Ha valaki erről objektív mérleget készít, nem juthat másra. Lázár Jánossal nem voltunk kedves nővérek egymással, bementünk a ringbe, és bevittünk egymásnak néhány nehéz ütést. Ennek ellenére hozzá kell tegyem, az önállóságát mindig tiszteltem, még akkor is, ha a tartalom tekintetében nem mindig értettünk egyet. Az utóbbi fél évben egyébként feltűnően javult a munkakapcsolatunk.
– A 4-es metró kapcsán zajlik a nyomozás, megint meghosszabbították. Az ügyben Demszky Gábor is megszólalt, de több fővárosi ügyben is véleményt nyilvánít. Szoktak ezekről beszélgetni?
– Nem, és nem is akarom őt minősíteni. Sajnos a huszonöt évvel ezelőtti személyiségéhez képest jócskán amortizálódott aktora lett a magyar politikának, illetve ma már nem is politikai szereplő. A 4-es metró, illetve ezen belül az Alstom-ügy vizsgálata – amivel kapcsolatban a főváros tette az első feljelentést – olyan probléma, amely elől nem lehetett elugrani. Ez nem érinti a mi ciklusunkat, az OLAF által kifogásolt megállapodásokat 2010 előtt, a legsúlyosabb szerződéseket még a 2006-os választások előtt kötötték. Sem ezeket, sem Demszky Gábort nem szeretném minősíteni, a vizsgálat majd kiköt valahol. Egyébként ha az OLAF-jelentésből minden megállapítás bizonyosságot nyerne, magas összegű büntetést kell majd fizetnie a fővárosnak és az országnak, ez pedig nem érdekünk. Most az uniónál ezeket próbáljuk minél jobban csökkenteni. Jó néhány tétel védhető is.
– Elküldték már Brüsszelbe az erről szóló álláspontjukat?
– A kormánynak már továbbítottuk, az támogatja. Az unióba nekik kell kiküldeni, nem tudom, hogy megtették-e már, de a tartalom tekintetében együttműködünk.
– Ha már 4-es metró, hogy áll a dugódíj kérdése?
– Ebben az országban újabban megjelentek a „rejtélyes szakértők” és az „általános felettesek”. Nem tudom, hogy közülük mennyien szakirányú végzettségűek, de az biztos, hogy például a mobil gátról és a forgalomcsillapításról is határozott állásfoglalásuk van. Budapestnek egyébként olyan a városszerkezete, hogy nehéz a forgalomkorlátozást jól megvalósítani. Arról nem is beszélve, hogy a behajtási díj bevezetése nagyszabású előkészítési munkát igényel, amit az előző garnitúra – amely a 4-es metró uniós támogatásának feltételeként önként vállalta a díj bevezetését – nem tett meg. Most viszont épülnek P+R parkolók. A másik akadály jogi természetű, hiszen amíg jogszabály tiltja a behajtási díj (dugódíj) bevezetését, hiába írnak gunyoros újságcikkeket, meg van kötve a főváros keze. A bevezetést illetően az unió toleráns.
– Beszélt múlt héten a hajléktalanellátásról, és említette, mivel továbbra sem oldódott meg a közterületen életvitelszerűen élők gondja, januárban összeülnek a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Máltai Szeretetszolgálat képviselőivel, továbbá az ombudsmannal, és tárgyalnak a további lépésekről. Mi a terv, mint változtatnának?
– Szerencsére a jelenlegi ombudsman nem olyan típus, mint a korábbi, aki ha leesett három centiméter hó, az íróasztal mögül dörgedelmes nyilatkozatot adott ki arról, hogy „sérült a lelki egészséghez való jog”. Tárgyszerűen végzi a munkáját. A hajléktalanellátás is olyan kérdés, amiben könnyű hangolni a közvéleményt. A téma tagadhatatlanul érzékeny, ezért a város bizonyos törvény adta jogosítványaival óvatosan él. Az aluljárókban 2012-re a Belügyminisztériummal közösen egész szép rendet sikerült teremteni, majd az akkori ombudsman fellépésével végül is az egészet halomra döntötte. A szabálysértési törvény engedné ugyan, hogy rendészeti alapon kezeljük a kérdést, de részben humánus okból, részben a közvéleményre tekintettel eddig nem éltünk ezzel a lehetőséggel. Most arról kezdtek irkálni, hogy a főváros „képtelen rendet tenni” az aluljárókban. Pillanatnyilag az a helyzet, amit nem csak én állítok, hogy ma Budapesten csak az a hajléktalan alszik szabad ég alatt, aki nem akarja elfogadni a segítséget. A dolog másik vetülete, hogy Budapest frekventált aluljáróit, BKV-végállomásait a funkciójuknak megfelelően kell használni, ami jelenleg jelentős mértékben a hajléktalanok egy része miatt nem teljesül. A hajléktalanellátás minden mutatóját jelentősen javítottuk 2010 óta, és ezt folytatni is szándékozunk. Minden anarchista álcivil szervezet vegye azonban tudomásul, hogy egymillió-hétszázezer ember természetes érdekeit is képviselnünk kell. Ezért elképzelhető, hogy markánsabban fogjuk kezelni a problémát, de emberségesen, és mindig a Máltai Szeretetszolgálat és a Menhely Alapítvány szakmai közreműködésével.
– Többször jelezte, hogy a Fővárosi Közgyűlésben az ellenzék soraiból Karácsony Gergellyel, Zugló polgármesterével találja meg a leginkább a közös hangot. A napokban kiderült, hogy a Párbeszéd politikusa a baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltje lesz. Mit szól hozzá?
– Politikai értelemben Karácsony Gergellyel eddig sem tartoztunk egy „alomba”, feltehetőleg sosem fogunk. Kulturáltan és konstruktívan működött a fővárosban, ezt értékeltem. Az országos politikában való mozgását viszont nem tudom követni, és nem is igazán értem. Ez az ő dolga, de én biztosan nem lettem volna a helyében miniszterelnök-jelölt egy egyszázalékos pártban, most pedig váratlanul tandemben azzal az MSZP-vel, amelyik már a parlamenti küszöb határán van. Hallottam, ahogy a minap Kálmán Olga védte, mondván, Gergely hirtelen ráeszmélt, hogy az „Együtt–Párbeszéd” kettős kevés a sikerhez, ami igaz. Ellenben a „Párbeszéd–MSZP” együttes – hát az meg mire elég? Van itt baloldali összefogás, vagy egyáltalán egységes baloldal? Nekem nem fáj, de értelmezhetetlen, amit az ellenzék általában művel. Karácsony bizonytalankodásával és eddigi imázsát rongáló kifejezésmódjával esetleg egyenesen főpolgármester-jelölti esélyeit játssza el éppen, hiszen Zuglóban közben nem nagyon történik semmi.
– Az elmúlt egy évét hogyan értékelné?
– Nem szeretem az ilyen kérdéseket, mivel ciklusokat igen, éveket egyenként nem érdemes értékelni. Januárban lesz egy kiadványunk arról, hogy eddig mit tettünk és mi következhet még a ciklus következő szűk két évében. Kérem, érje be egyelőre ennyivel.