Belföld

Nincs megállapodás az egészségügyi bérfelzárkóztatásról

Máshogy számolnak az érdekvédők és a szaktárca

Biztos, hogy még az idén elkezdődik a béremelés – közölte Ónodi-Szűcs Zoltán az egészségügyi bértárgyalások második fordulóját követően. A szakállamtitkár szerint a probléma az, hogy az érdekképviseletek követelése és az államtitkárság ajánlata „más számítások alapján” készült, így most ezeket csiszolják össze.

Továbbra sincs megállapodás az egészségügyi érdekvédők és a szakállamtitkárság között az ágazati béremelések kérdésében, a tegnapi tárgyaláson csupán annyi előrelépés történt, hogy közeledtek az álláspontok – nyilatkozta Ónodi-Szűcs Zoltán az egyeztetést követően a távirati irodának. Az egészségügyért felelős államtitkár jelezte, annyi biztos, hogy még ebben az évben elkezdődik a béremelés, hiszen „azzal a felhatalmazással ültek tárgyalóasztalhoz”, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium képviselője lát erre lehetőséget.

Az államtitkárság javaslata az, hogy azonos ütemezésben emeljék a szakdolgozók és az orvosok bérét. Megerősítette egy korábban tett kijelentését is, amely szerint hosszú távra szóló, három-négy évre tervezett bérfelzárkóztatásról szeretnének megállapodni. Ónodi-Szűcs Zoltán szerint a probléma alapvetően abból adódik, hogy az érdekképviseletek követelése és az államtitkárság ajánlata más számítások alapján készült, „most ezek összecsiszolása zajlik”.

Az államtitkár hozzátette, szeretné azt is, ha az alapbéren kívül a pótlékok is emelkednének, tehát megmaradna az az értékarány, amelyet korábban kialkudtak az érdekvédőkkel. A szakdolgozóknál a pótléktömeg a teljes bértömeg harminchárom százaléka, míg az orvosoknál ez harmincöt százalék.

A tárgyalásokon jelen lévő Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke lapunknak a szerdai tárgyalás után azt nyilatkozta, „nem bólintanak rá olyan egyezségre”, amely nem indítja el ebben az évben az egészségügyi béremeléseket. A helyzet súlyosságához mérten direkt, egyértelmű, politikai döntésen alapuló, számszerű megállapodást akarnak látni, mivel az ágazatban olyan „elemi szinten jelenik meg a reménytelenség”, hogy nem jövőre, most azonnal kell lépni.

A bértárgyalás következő fordulója szerdán lesz.