Belföld
Netes tájékoztatás a referendumról
Heteken belül dönthet az Alkotmánybíróság, utána pedig Áder János államfő
A múlt héten elindított, a Nepszavazas2016.kormany.hu oldalon elérhető információs csomag idézi a kérdést: „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?” A kormány szerint nemmel kell válaszolni erre. Indoklásként kifejtik, csak a magyarok dönthetik el, hogy kivel szeretnének együtt élni és kivel nem. „Nem engedhetjük, hogy az ország jövőjét meghatározó döntések jogát kivegyék a magyar emberek és az Országgyűlés kezéből. Brüsszelt meg kell állítani!” – olvasható a honlapon, ahol a referendummal kapcsolatos hírlevélre is fel lehet iratkozni.
Időközben azonban egy ismeretlen magánszemély megtámadta a népszavazás megtartásáról hozott parlamenti döntést az Alkotmánybíróságon, a testület pedig múlt keddi ülésén meg is kezdte a beadvány vizsgálatát. Mivel a referendumnak korábban zöld utat adó kúriai határozatot is többen kifogásolták, mindkét esetben kénytelen mérlegelni az AB. A szabott határidő miatt heteken belül döntést hoznak, ezt követően pedig Áder János államfő rendelkezhet a népszavazás időpontjáról. Minden valószínűség szerint szeptember folyamán járulhatunk az urnákhoz. Ha az alkotmánybírók esetleg visszadobják a parlamenti döntést, mivel csupán formai kifogásokra szorítkozhatnak, legfeljebb néhány héttel csúszik a menetrend, az Országgyűlés ugyanis korrigálva az esetleges eljárási hibákat, rendkívüli ülésen újra szavaz a kérdés kapcsán.