Belföld
Nemzetközi erők is érkeztek a déli határra
Mint arról a múlt héten többször beszámoltunk, a Magyar Honvédség erői már lefektették a könnyebben átvágható szögesdrótot, de a mellette épülő kerítést – bár a honvédség alakulatai kettőzött erővel dolgoznak – információink szerint csak a hét végére tudják majd befejezni az összes szakaszon.
A magyar–horvát határ mentén már nemzetközi erők is járőröznek. A visegrádi négyek közül Csehország már a múlt héten bejelentette, hogy huszonöt katonával, nehézjárművekkel és szárazföldi műszaki eszközökkel segítenek hazánknak, Lengyelország pedig már korábban küldött egy katonai helikoptert. A gép legénysége és egy összekötő tiszt múlt szombaton érkezett meg a déli végekre, s úgy tudjuk, már túl van az első bevetésen is. Közben kiderült, Pintér Sándor belügyminiszter további segítségről tárgyal Varsóval, és várják a szlovák hadsereg támogatóegységeit is. Mivel a honvédség katonái a külföldi missziókban már többször dolgoztak együtt szlovák, cseh és lengyel kollégáikkal, jó eséllyel állítható, hogy a közös munka a magyar-horvát határszakaszon is gördülékeny lesz.