Belföld

Nemzeti egységet jelképező áldozat

Trócsányi: A néppel vállalt sorsközösség legitimálta a volt miniszterelnököt

Országszerte koszorúzásokkal és beszédekkel emlékeztek Nagy Imre egykori miniszterelnökre és mártírtársaira kivégzésük 58., újratemetésük 27. évfordulóján.

Nagy-Imre
Halálában többen féltek tőle, mint életében – mondta Trócsányi László Nagy Imréről (Fotó: Nagy Balázs)

Nagy Imre akkor emelkedett a legmagasabbra, amikor a legmélyebb megaláztatással, az igaztalan halálos ítélettel sújtották – hangoztatta tegnap Trócsányi László a budapesti Vértanúk terén, Nagy Imre szobránál. Az igazságügyi miniszter az egykori miniszterelnök és mártírtársai emlékére rendezett központi megemlékezésen a távirati iroda beszámolója szerint emlékeztetett, az 1958-ban mártírhalált halt miniszterelnököt nem szabad választással létrejött parlamenti többség, hanem valamiféle spontán népakarat emelte a kormányfői székbe.

Őt a vértanúság, a magyar néppel vállalt sorsközösség vállalása legitimálta azzal, hogy nem kért kegyelmet, és elutasította a magyar nép szabadságát eltipró erőkkel a kollaborálásnak még a lehetőségét is – mondta Trócsányi. Ezért válhatott Nagy Imre a nemzeti egység jelképévé már akkor, amikor még a nevét sem volt szabad jóformán kimondani. Nagy Imrétől halálában többen féltek, mint életében – jegyezte meg a tárcavezető. A Vértanúk terén tartott központi megemlékezésen virágokat helyeztek el a mártír miniszterelnök szobránál. Az eseményen részt vett mások mellett Medgyessy Péter volt miniszterelnök, Hiller István, az Országgyűlés MSZP-s alelnöke, Szél Bernadett, az LMP társelnöke, valamint minisztériumok, az Alkotmánybíróság és az ötvenhatos szervezetek képviselői.

Országszerte számos helyen koszorúzásokkal és beszédekkel emlékeztek Nagy Imrére. Áder János köztársasági elnök a Rákoskeresztúri új köztemető nemzeti emlékhelyén koszorúzott, s ugyancsak itt rótta le tiszteletét Vargha Tamás, a honvédelmi minisztérium államtitkára.