Belföld
Nemzeti egység és közös fellépés
Hazánk mindig jobboldali kormányzás alatt fejlődött Boross Péter szerint

Boross Péter (Fotó: Varga Imre)
Minden más irányzat esetében tragédia, baj történt, amelyet a mai napig sem tudott kiheverni az ország. A mérsékelt jobboldaliság ismérve az erős patriotizmus, a konzervatív attitűd, a múlt megbecsülése és a tapasztalatok tisztességes felhasználása. Ez az irányzat ideológiamentes, de eszményektől vezérelt – fogalmazott Boross Péter.
A volt miniszterelnök hangsúlyozta, hogy az országban egységet kell létrehozni, hogy az igazán meghatározó, illetve a nemzet sorsát érintő kérdésekben együtt lehessen fellépni. Emellett kiemelten fontos az is, hogy tartós vezérléssel lehet csak igazán eredményeket elérni, és szükségesek a stabil makrogazdasági alapok is – magyarázta.
Kiemelte továbbá annak jelentőségét is, hogy a kormány és a parlament az elmúlt időszakban képes volt használható, alkalmazható és betartható alaptörvényt adni az országnak. Boross Péter végül szólt arról is, okosan és célszerűen kell centralizálni az országban, meg kell teremteni a szervezetek és a személyek közötti összhangot, és vezetésre képes embereket kell kinevezni. Meglátása szerint „megnyugtató és eredményes állapot” jellemzi a mostani kormányt, amely – tette hozzá rövid előadásában - talán két miniszterrel még bővülhetne is.