Belföld
„Nem úgy táncolunk, ahogy mások fütyülnek”
Rogán Antal szerint meg kellett tanulnunk, az igazságot és a szabadságot nem kapjuk meg örökségként
Az ötvenhatos forradalom kapcsán úgy fogalmazott „ez volt az első repedés” a kommunizmus betonmonstrumában, amely nem egészen három és fél évtized múlva össze is omlott. Rogán a szabadságharcot dicsőséges eseményként, egyben tragikus eposzként jellemezte, amelyet az akkori hősök, a műegyetemi és debreceni diákok, a munkások, a sortüzekben legyilkolt áldozatok írtak. „Ők mindannyian, ezrek, százezrek írták azt a fenséget és tiszta történelmi művet, amit szerte az országban ünnepelünk” – fogalmazott, hozzátéve, hiába győzött a forradalom, a kommunista szörnyeteg túlereje eltiporta a szabadságharcot, és a mű harminchárom évig, 1989-ig befejezetlen maradt.
„Akkor, a hősök újratemetése kapcsán úgy érezhettük, a mű beteljesedik, azt hittük, kezünkbe vettük a sorsunkat, amit a nyugati világ hagyni és pártolni fog” – idézte fel. Meg kellett tanulnunk azt is, hogy az igazságért és a szabadságért mindenkor, minden nemzedéknek meg kell küzdeni, ingyen nem adják, örökölni sem lehet. Öt évvel ezelőtt, 2010-ben ebben a tanulási folyamatban történelmi fordulat történt, hiszen milliók döntöttek az ország sorsáról, és azóta többször is megerősítették a döntésüket. „Azóta nem gazsulálunk senkinek, nem úgy táncolunk, ahogy más országok fütyülnek” – hangoztatta. Bebizonyosodott: a reformok működnek, új, erős alapokra helyeztük az országot, a családok jövedelme nő, a megélhetési költségek csökkennek – sorolta.