Nem matematikai képlet a demográfia, emberekről szól

Az újabb családtámogatási eszközökről szóló döntéseket a következő nemzeti konzultáció válaszaihatározzák majd meg – tette egyértelművé az államtitkár (Fotó: Hegedüs Róbert)

–  Hetek óta tematizálja a közbeszédet Judith Sargentini holland EP-képviselő Magyarországról készült jelentése, amely külön kitért a nők helyzetére is. Azt állítja, hazánkban még mindig vannak olyan tankönyvek, amelyek a nőket a férfiaknál „kevésbé intelligensnek” ábrázolják. Találkozott ilyennel?

–  Örülök a kérdésnek, mert a Sargentini-jelentés kapcsán ez a „vádpont” kevés nyilvánosságot kapott. Ugyanakkor remekül alátámasztja, hogy a dokumentum mennyire hazug, kreált, politikai alapokon fogalmazódott fércmű. Egyetlen valódi célja az volt, hogy összehordjanak kígyót-békát, csak hogy az Európai Parlament bevándorláspárti többsége elítélhesse a migrációt ellenző Magyarországot. Nevetségesnek tartom, hogy egy politikai testületben egyetlen, a magyar kormánypárttal ellentétes politikai táborba tartozó képviselőnek adják feladatul, hogy készítsen Magyarországról jelentést. Aki aztán teszi ezt úgy, hogy csak a hozzá hasonló politikai táborban ülők vagy azonosan gondolkodók álláspontja alapján alakítja ki véleményét. Ennek egyik eredménye, hogy a dokumentumban szereplő kritikák teljesen megalapozatlanok, tényekkel nem alátámaszthatók. Ez egy vádirat, ami a nőkkel kapcsolatos állításokra is igaz. Azt a benyomást kelti, mintha Magyarországon elnyomnák őket, ám ezt semmilyen tényadattal nem igazolja. Itthon tisztelet övezi a nőket, jogaik teljeskörűen érvényesülnek. Igaz ez az oktatásra is, például ha valaki elolvassa a Nemzeti alaptantervet vagy az annak alapján készülő kerettanterveket, láthatja, hogy a nők tisztelete már kisgyermekkortól fogva hangsúlyosan megjelenik. Sargentini nehezményezi azt is, hogy az Alaptörvényünk védi a házasságot, mint egy férfi és egy nő önkéntes elhatározásán alapuló kapcsolatát.

–  Az ellenzék is sokszor megfogalmazza kritikaként a magyar kormány felé, hogy a kiterjedt családtámogatási rendszer háttérbe szorítja azokat a „modern nőket”, akik nem alapítanak családot. Van ebben igazság?

–  Azt a szembeállítást, hogy egy mai „modern nő” definíciószerűen nem lehet családanya, elutasítom. Ez nem igaz. Hogyne lehetne? A magyar nők jelentős többsége előbb vagy utóbb családanyává válik. Ez az arány a középkorúak között jelenleg kilencven százalék körül van. Ha pedig a fiatal lányokat kérdezzük arról, mik a terveik, vágynak-e családra, akkor ez a szám legalább ilyen magas. Mesterkélt dolog tehát a modern nő és a családanya szembeállítása, sőt a nőknek igazi támogatásra akkor van szükségük, amikor a munkavállalás és a családalapítás egy időben van jelen az életükben. A legtöbb nehéz­ség abból a döntési helyzetből fakad, hogy hány éves korban vállaljon gyermeket, tehát mikor esik így ki a munkaerőpiacról, hogyan tud visszatérni, hogy tudja majd a gyerekfelügyeletet megoldani, és a sor még hosszan folytatható. Éppen ezeknek a döntéseknek a megkönnyítésével támogatjuk igazán a mai „modern nőket”. Aki pedig úgy dönt, nem alapít családot, az is megkap minden lehetőséget és esélyt, hátrány viszont semmilyen szempontból nem éri. Nyilván elesik azoktól a pluszjuttatásoktól, amelyek a gyermekvállalással járnak, de azt hiszem, ez így természetes.

–  Orbán Viktor miniszterelnök a Budai Vigadó megnyitóján arról beszélt, Magyarországon kultúrbéke van, az igazi kultúrharc Európában zajlik. Mit értett ez alatt?

–  A kultúrharc kifejezés szerintem nem azt jelenti, hogy egy színházi produkció tetszik-e vagy sem, vagy adott daraboknak van-e helyük a színházakban, vagy hogy egy mú­zeum­ban milyen kiállításokat szerveznek. Ezek kulturális témájú viták, amelyeket le kell folytatni, és amelyekről érdemes beszélni. A valódi kultúrharc ma azt jelenti, amikor két vagy több, merőben eltérő kultúra ütközik egymással. Erre jó példa a radikális iszlám és a keresztény kultúra találkozása. Előbbinek nyíltan vállalt, deklarált célja például a harc, a háború, az erőszakos térhódítás. De a kultúrharc, amiről a miniszterelnök úr beszélt, egy folyamat, amelyben az alapvetően zsidó-keresztény gyökerű kultúránkat megtagadják olyanok, akiknek ezek az értékek nem fontosak. Az ütközési pont ott jelentkezik, hogy vannak, akik azt gondolják, egy közösség akkor jó, ha vegyes, multikulturális, lényegében egy olvasztótégely, míg mások a nemzeti értékeket, hagyományokat, gyökereket tartják meghatározónak. Persze az a közösség, amely meg tudja tartani a gyökereit, és ahhoz ragaszkodik, békében tud élni a többiek szomszédságában, ráadásul úgy, hogy nem adja fel önmagát. A két világnézet merőben eltér egymástól, és mostanra itt, Európában igen erősen megütközik.

–  Mit gondol, a Sargentini-jelentés is ennek a kultúrharcnak a része vagy inkább az EP-választási kampányé?

–  Mindkettő igaz. Ez a bevándorláspárti erők harca a migrációt ellenzőkkel, ami egyúttal az EP-választás legfőbb tétje is. Nyilván ez nem egyszemélyes akció volt, azzal érdemes foglalkozni, ami mögötte van. A kultúrharc a jelentésre adott reakciókban viszont jól megmutatkozik. Európában olyan mértékű az identitásvesztés, hogy a politikusok is elbizonytalanodtak abban, ki merjenek-e állni a saját értékrendjük mellett. Ez a cselekvőképtelenség, a tenni akarás hiánya összefügg a szélsőjobb térnyerésével és a balliberális oldal véleménydiktatúrájával is. Ott tartunk, hogy utóbbi kisajátít magának fogalmakat, ilyen a női egyenjogúság vagy akár a családon belüli erőszak kérdése. Úgy érzik, ezekben a témákban csak az lehet érvényes és igaz, amit ők állítanak, amit viszont egy konzervatív beállítottságú ember mond, az biztosan valótlan és téves. Ugyanez vonatkozik a demokrácia fogalmára is. Szerintük a demokrácia szükségszerűen liberális, a liberális demokráciát egy állandósult szókapcsolatként kezelik, és elutasítanak, elítélnek minden más, valós támogatottsággal és létjogosultsággal bíró demokráciafelfogást. Ez a tendencia megfigyelhető az európai szélsőjobboldalon is, elkezdték ők is kisajátítani a különböző fogalmakat, mint a „nemzet” vagy a „haza”, és lassan a család felé is kinyúlnak. Európai tendencia, hogy a hagyományosan jobbközép, konzervatív fogalmakat jóformán csak a szélsőjobb veszi a szájára. Középen pedig ott áll rengeteg értékvesztett és elbizonytalanodott brüsszeli politikus, akik toporognak, és nem tudják, merre mozduljanak. Mi ebben a forgatagban sziklaszilárdan állunk egy ponton, és hiába változnak körülöttünk a dolgok, ugyanazon értékek mentén lehorgonyozva, ugyanott állunk, mint mondjuk tíz évvel ezelőtt vagy amikor csatlakoztunk az Európai Néppárthoz.

–  A Sargentini-jelentés, illetve az itthoni ellenzék és médiája ezzel szemben azt sugallja, itthon elnyomás és jogtiprás zajlik.

–  Úgy látom, sokakat felháborít, hogy Magyarországot, a magyar embereket lenézik, és igazságtalanul vádolják, kritizálják. Azok, akik elnyomásról beszélnek vagy nem éltek még elnyomásban, vagy tudatosan elvitatják a magyar választók döntéshez való jogát, és megkérdőjelezik akaratukat. Az, hogy nyolc év kormányzás után harmadik alkalommal is kétharmados többséggel nyert a Fidesz–KDNP, ráadásul igen magas részvétel mellett, elég komoly megerősítés a magyar emberek részéről. Nem utolsósorban a nemzeti konzultációban is határozott nemet mondtak a magyarok a tömeges betelepítésre, de az is elég egyértelmű, hogy megtartanák a jelenlegi családtámogatásokat. A kutatások és a tapasztalat is azt támasztja alá, hogy a magyar emberek ezekről a kérdésekről is racionálisan és józanul gondolkodnak, miközben rendkívül családcentrikusak. Az, hogy ezt kinek-kinek a saját életében mennyire sikerül megőrizni, egyénenként változó lehet.

–  Említette a konzultációt. A legutóbb bejelentett, őszi kérdéssor a család témakörét járja körbe. Miért van erre szükség?

–  Jó gyakorlatnak tartom a nemzeti konzultációt, hiszen bárki szabadon elmondhatja a véleményét az éppen előttünk álló legfontosabb kérdésekről, mi pedig visszajelzést kapunk arról, hogy jó-e az az út, amelyen elindultunk. Európában most két út van a demográfiai problémákra: a szervezett migráció vagy a családtámogatás. Mi egyértel­műen a gyermekes családok támogatását tartjuk célnak és feladatnak. A demográfiai helyzetünk sokat javult az elmúlt időszakban, de nagyon hosszú út áll még előttünk. Évről évre több támogatást, kedvezményt biztosítunk a gyermeket nevelő családoknak, 2010-hez képest ma már több mint ezermilliárd forinttal többet, ami óriási összeg. Most egy négyéves ciklus elején vagyunk, ezért fontos, hogy megkérdezzük az embereket arról, továbbra is a magyar családok erősítését tartják-e helyesnek a bevándorlással szemben. Illetve, hogy kövessük-e továbbra is azt a családpolitikai irányt, amit eddig, milyen súlypontok legyenek az előttünk álló időszakban. Van elképzelésünk egyébként a jövőről, de szükségünk van a visszajelzésre, az emberek támogatására.

–  Azt mondta, demográfia kérdésében hosszú út áll előttünk. Tudni lehet, hogy Euró­pában a népességszám-csökkenés általános probléma, a termékenységi arányszám viszont csak Franciaországban közelíti meg a kettőt. Amellett, hogy az ottani családtámogatási rendszer híresen kedvező, igen magas a bevándorlók aránya is, ami nagyban hozzájárul a kedvező mutatókhoz. Itthon a termékenységi ráta az utóbbi években 1,23-ról lassan 1,5-re emelkedik, ám ez még mindig nagyon messze van a kormányfő által kitűzött 2,1-es céltól. Milyen belső erőforrást lehet még megmozdítani, egyáltalán elérhető-e ilyenformán a kitűzött feladat?

–  Jelenleg nincs olyan uniós tagállam, amelyikben elegendő gyermek születne a népességcsökkenés megállításához, azaz ahol a termékenységi ráta elérné a 2,1-et, ami egyébként még mindig csak ahhoz elegendő, hogy a népességszám stagnáljon, és ne csökkenjen. Ennek ellenére sok országban, sőt az unió egészében nő a lakosságszám, ám minden esetben kizárólag a magas bevándorlási arány miatt. Érdemes végiggondolni, hogy hosszú távon ennek milyen hatása van. Idővel lezajlik egy lakosságcsere, és elveszik a nemzeti identitás, helyét pedig valami egészen más kultúra veszi át. Egyes nyugat-euró­pai országok feladták a nemzetük jövőjének biztosításáért folytatott küzdelmet, és helyette bevándorlókkal próbálják nullára kihozni a matematikai képletet. Csakhogy a demográfia nem számok összessége, minden mutató mögött emberi életek, kultúrák, nemzetek állnak.

–  Milyen egyéb megoldásuk van akkor erre az összetett problémára?

–  Természetesen az egyik legfontosabb a gyermeket nevelő családok támogatása, annak lehetővé tétele és tudatosítása a fiatalokban, hogy a családalapítás nem jelenti a lehetőségek beszűkülését. A problémát csak anyagi ösztönzőkkel nem lehet megoldani, 2010 óta Európában az egyik legszélesebb körű családtámogatási rendszert építettük fel, amelyet folyamatosan bővítünk, de óriási szükség van arra is, hogy kultúrája legyen a családban élésnek, hogy az emberek család- és gyermekbarát módon gondolkodjanak. Ebben egyre jobban állunk. Ugyanakkor ki kell azt is mondani, amit sokan nem mernek: a gyermekvállalás sok tekintetben áldozatot és folyamatos kompromisszumkészséget is igényel. Ezt a típusú áldozatvállalást azonban a kormány elismeri. Sőt segíteni szeretnénk a fiatalokat abban, hogy az ebbéli aggályaikat kimondják és merjenek róla beszélni, vitatkozni. Például most indult egy új kampányunk a családok évén belül, Szülőnek lenni jó! címmel. Ebben éppen azokat a dilemmákat mutatjuk be, amelyek minden fiatal fejében ott motoszkálnak a gyermekvállalással kapcsolatban, vagyis hogy aki családot alapít, nem tud majd aludni, nem lesz ugyanolyan a családi nyaralás, nem tud mellette lediplomázni vagy karriert építeni.

–  Ezek azért reális félelmek.

–  Igen, sosem tudhatja az ember egy gyerek mellett, hogy amikor este lefekszik, végig tudja-e majd aludni az éjszakát. Nem ugyanolyan elmenni bulizni egy kisgyerek mellett, vagy nem lehet ugyanúgy kikapcsolódni, dolgozni, a hobbinknak élni, és lehetne még sorolni. A személyes tapasztalatom ugyanakkor mindezekkel együtt is az, hogy más minőségű az az élet, amit már a gyermekekkel él a család. Sok tekintetben tartalmasabbá válik a korábbinál. De ez a személyes véleményem, a kormánynak nem feladata ezekre a kételyekre és félelmekre válaszolni vagy megmondani bárkinek, hogyan döntsön. Ez minden embernek a saját, személyes vállalása. A mi célunk, hogy ez a kérdés napirenden legyen, legyen róla vita, beszélgetés, és tudatosuljon, hogy Magyarországon rendelkezésre áll az a támogató környezet, amely elismeri, megbecsüli és értékeli a felelős gyermekvállalást.

–  Azt tapasztalja, hogy egy mai huszonéves nem mer erről beszélni? Ciki ez a téma?

–  Nyilván szó esik róla a barátok között, de azért újszerű most ez a kampány, mert a családalapítás kérdését kormányoldalról kerülni szokták, nehogy úgy tűnjön, mintha be akarnánk avatkozni bárkinek az életébe. Erről jelen esetben sincs szó. A mai fiatalok inkább abban különböznek attól, ami mondjuk harminc éve volt, hogy kevesebb közvetlen tapasztalatuk van a kisgyermekekkel vagy az idősebbekkel kapcsolatban. Amikor több generáció élt együtt, a fiatalok korábban vállaltak gyermeket, huszonéves korára egy fiatal például már sokszor megtapasztalta, milyen, ha egy csecsemőt tart a kezében, és többet is beszélgettek erről egymás között a családban. Most ez másképp van, ami nem baj, de szeretnénk lehetőségét teremteni a téma megbeszélésére.

–  Sajtóhírek szerint a háromgyermekes édesanyák élethosszig tartó szja-mentességet élvezhetnek majd. Igaz ez?

–  Annyi igaz, hogy lesz egy nemzeti konzultáció, amiben szeretnénk kikérni az emberek véleményét a támogatásokról. Döntéseinket elsősorban a válaszok fogják meghatározni. Az is igaz, hogy a családi adókedvezményt jó intézkedésnek tartjuk, és folyamatosan bővítjük is, idén is emeltük, és jövőre is nőni fog a kétgyermekes családoknál. Csak ez a tétel éves szinten háromszázharmincmilliárd forintot jelent a költségvetésben.

–  A miniszterelnök bejelentette egyrészt azt, hogy idén is lesz nyugdíjpré­mium, másrészt hogy a jövőben a munkáltatók adókedvezményt kapnak, amennyiben nyugdíjaskorúakat alkalmaznak. Utóbbi az állami szektorra is vonatkozik, vagy csak a versenyszférára?

–  A nyugdíj mellett dolgozók után járó kedvezmények a versenyszférában járnak majd. Már más a helyzet, mint 2010-ben, akkor a nagyon rossz gazdasági teljesítményhez magas munkanélküliség társult. Mostanra inkább munkaerőhiány van. Ezért ösztönözni szeretnénk azokat, akik erőt és kedvet éreznek ahhoz, hogy nyugdíjas korukban dolgozzanak. Erről szólnak a nyugdíjas-szövetkezetek is, amelyekben több mint tízezer időskorú vállalt már tagságot. Rátérve a nyugdíjpré­miumra, azt nagyon fontos eredménynek tartom, hogy a tavalyi év után idén is tudunk nyugdíjprémiumot fizetni a nyugdíjasoknak. Ehhez ugyanis minimum 3,5 százalékos éves GDP növekedésre van szükség, ami tavaly volt először ilyen magas 2009 óta. A balliberális kormányok idején erre esély sem volt. Az érintett két és fél millió ember a prémiumot novemberben kapja meg, ami egy átlagos nyugdíj mellett tizennyolcezer forint lesz, és egyben ez az összeg a kapható maximum is.

–  Mi a terv még ebben az évben?

–  A nemzeti konzultáció kulcsfontosságú kérdés, mert – ahogy utaltam rá – meghatározza majd a későbbi döntéseinket. Olyan kérdés például biztosan lesz, ami a fiatalokra vonatkozik majd, de a nőket és a férfiakat egyaránt megszólítjuk. A családok éve lett az idei, számos családi programot szerveztünk, és sok új támogatást vezettünk be, az év végéig pedig szeretnénk, ha ezek még több családhoz eljutnának.