„Nem kell félni a végrehajtótól”

–  Három évvel ezelőtt alakult meg a korábbi Magyar Bírósági Végrehajtói Kamarát felváltó Magyar Bírósági Végrehajtói Kar egy átfogó reform eredményeképpen. Miért volt szükség a radikális változásra?

–  A 2008-as világgazdasági válság elindított egy folyamatot, amely erős nyomás alá helyezte a végrehajtói rendszert is, amelyről kiderült, hogy nem tud megfelelni minden tekintetben ennek a kihívásnak. A helyzet 2014-re sürgős változtatásokat igényelt. Az igazságügyi kormányzat természetesen már ez előtt is felismerte a működési zavarokat és megpróbálta ezt a végrehajtói társadalommal együttműködve, egy konszenzusos megoldás keretében megoldani. Erre azonban nem volt fogadókészség, így a jogalkotó a beavatkozás mellett döntött, egy erősebb állami felügyelet és kontroll megalkotásával. Ehhez első körben egy miniszteri biztost neveztek ki az akkori Kamarához, majd következett egy teljes körű auditálás, jogi, pénzügyi, gazdasági és informatikai átvilágítás. Az igazságügyi kormányzat azt tapasztalta, hogy komoly repedések mutatkoznak a rendszeren, amelyet végül teljesen átalakítottak.

–  Az említett nagy nyomást bizonyára elsősorban a devizahitelesek problémája okozta.

–  Igen, ez egyértelmű, és az egész társadalmat érintő probléma a végrehajtói karon csattant, amely nem volt erre felkészülve, sem szakmailag, sem technikailag, szervezetében.

–  Mit jelent az, hogy nem volt fogadókészség a reformra a végrehajtói társadalomban? A Kamara vezetése ellenállt a változásoknak?

–  A minisztérium, s tegyük hozzá az egész társadalom, korábban többször is adott jelzéseket a Kamara irányába, megfogalmazva a rendkívüli társadalmi helyzetre való rea­gálással kapcsolatos elvárásait. Ugyanakkor nem tapasztalt együttműködési hajlamot, így tarthatatlanná vált a helyzet.

–  Az átvilágítás mit állapított meg?

–  Minden területen találtunk hiányosságokat. Az informatikai rendszerek támadhatóak voltak, elavult volt az eszközpark, nem voltak napra kész nyilvántartások, pótolnunk kellett a leltárt. A vizsgálat eredménye adhatta az utolsó lökést az igazságügyi kormányzat számára ahhoz a lépéshez, hogy a Kamarát megszüntesse, és a jogutód Karon belül számos hatáskört és jogosítványt a választott testülettől a kari hivatalhoz delegálja, amelynek vezetője felett a miniszter gyakorolja a munkáltatói jogokat.

–  A devizahitelesek szerint törvénytelenségek garmadát követték el a végrehajtók velük szemben. Mennyi volt ebben az igazság?

–  A panaszok egy külön „Achilles-inát” jelentették a végrehajtói működésnek, a reform is erre akart először reagálni. A végrehajtók elleni panaszokat korábban maguk a végrehajtók vizsgálták ki és többségében nem találták azokat megalapozottnak, pedig egy részük biztosan figyelembe vehető lett volna. Az ügyfelekben ugyanakkor nem tudatosították, hogy jogszabálysértés esetén bírósághoz fordulhatnak.

–  A reform keretében milyen munkát kellett elvégezni?

–  Sokrétű volt a feladat. Először is fel kellett állítani egy olyan könyv- és számviteli rendszert, amelyet egy ilyen intézményrendszer megkövetel. Digitalizálni és automatizálni kellett a nyilvántartásokat, zárt és biztonságos informatikai rendszert kellett létrehozni.

–  A személyi állomány szempontjából mi volt a helyzet?

–  Nyugodtan mondhatom, hogy tragikus állapotok uralkodtak ezen a téren, a reform elindításakor: hiányos, részben elöregedett és a szükséges szakképzettséggel nem rendelkező volt a személyi állomány – 219 végrehajtói szolgálati hely volt kijelölve akkor, ehhez képest csak 185 végrehajtó látta el a feladatokat. Az elmúlt két évben 78 új végrehajtó került be a rendszerbe, míg korábban évente egy-két kinevezés történt. Az átlagéletkor így hat-hét évvel csökkent, s a nők aránya is többszörösére emelkedett.

–  A kinevezési feltételek hogyan vál- toztak?

–  A reform talán legnagyobb visszhangot kiváltó intézkedése a végrehajtóvá válás feltételeként támasztott jogászi végzettség követelményének előírása volt. A végrehajtói hivatás a reformok előtt már egész Európában egy jogászi-igazságügyi hivatásnak számított, kivéve Magyarországot. Nálunk bárkiből válhatott végrehajtó. A bevezetett előírások szerint minden végrehajtónak, aki nem rendelkezik jogi végzettséggel és nem tartozik a közelgő nyugdíjba vonulása miatt a törvény által teremtett kivételi körbe, 2017. december 31-ig be kellett iratkoznia a jogi egyetemre, és 2022. december 31-ig jogász diplomát kell szereznie. Ameddig nem szerez valaki diplomát, addig is köteles jogászt alkalmazni az irodában, hogy a jogi szakértelem biztosítva legyen. Ennek a feltételrendszernek a felállítása láthatóan komoly ellenérzéseket keltett a végrehajtói társadalomban, pedig ez egy jogos elvárás volt és számítani is lehetett rá. A régi végrehajtók egy köre még az Alkotmánybíróságon is megtámadta ezt az előírást. A lemondások, távozások miatt pedig nagyon gyorsan el kellett kezdeni a pályáztatást, különben 2017-re működésképtelenné vált volna a rendszer. Versenyt futottunk az idővel, megújítva a pályázati feltételeket. 2017-ben 48, ebben az évben pedig már harminc új végrehajtót nevezett ki a miniszter. Ők már nem egyszerűen csak jogászok, hanem jogi szakvizsgával rendelkező, adott esetben többdiplomás, nyelveket beszélő szakemberek. Elindultunk tehát abba az irányba, hogy valódi jogászi hivatásrenddé váljon a végrehajtói kar.

–  A reform előtt hány végrehajtónak volt jogász végzettsége?

–  2015-ben a 187 végrehajtó egynegyede volt jogász. Most 130 olyan kolléga van, aki diplomával rendelkezik.

–  Vonzó szakma lett a végrehajtói pálya?

–  Most már azt látjuk, hogy igen. A legutolsó pályázatainkra hatalmas túljelentkezés volt, harminc helyre hatszáz pályázat érkezett. Talán a jogász társadalom is érzékeli a változást, és egy ügyvéd, bíró, ügyész számára is vonzóvá vált a szakma. Még egyetemi tanárok is pályáznak végrehajtónak. Régen egy társaságban el sem merték árulni, hogy mi a foglalkozásuk, mára ez megváltozott.

–  A társadalomban sikerült megváltoztatniuk valamennyire az önökről kialakult negatív képet?

–  Elképesztő erőket fektettünk ebbe az elmúlt két-három évben. Minden évben tartunk egy felvilágosító kampányt, a legfontosabb üzeneteket közvetítve a társadalom felé. Próbáljuk megértetni, hogy nem kell félni a végrehajtótól, lehet vele beszélni. Ez egy jogvégzett, szakszerűen dolgozó ember, a bíróság meghosszabbított keze, aki közhatalmat gyakorol. Próbáljuk a társadalmat edukálni abba az irányba, hogy éljen a jogaival. Az utolsó pillanatban is meg lehet egyezni a végrehajtóval, aki elől felesleges bujkálni, mert ez úgysem akasztja meg az eljárást. Ezzel szemben el tudja mondani, hogy mik az adós lehetőségei, és kiderülhet, hogy egyáltalán nem megoldhatatlan a helyzet. Meg kell értsük, hogy a végrehajtó a munkáját végzi. Ha nem hajt végre, akkor nincs jogbiztonság. Minden önkéntesen végre nem hajtott bírósági ítélet annyit ér, amennyit abból a végrehajtó realizál. Ez egy szükséges rossz, amit azonban lehet jól, szakszerűen és korrekten csinálni.

–  Feltételezem, hogy a végrehajtók hozzáállásán is változtatni kellett.

–  A Kar által szervezett szakmai napokon próbáljuk a végrehajtó kollégákat abba az irányba terelni, hogy megértéssel közeledjenek az ügyfelekhez, figyeljenek az amúgy is kötelező fokozatosságra, és az arányosságra. A reform egyik nagyon fontos eleme volt, hogy az ellenőrzést kivette a végrehajtók kezéből. Most ezt a Kar hivatala végzi és fokozottan figyeljük a törvénysértéseket és súlyos esetben szükség esetén fegyelmi feljelentéssel is élünk. Ennek pedig elég súlyos következményei vannak és feljelentéseinket a bíróságok túlnyomó többségében megalapozottnak ítélik.

–  Még mindig sok a devizahiteles ügyfél. Velük is javult a kapcsolat?

–  Az adósok hozzáállása is szerencsére sokat változott, de illúzió lenne azt gondolni, hogy ők szeretni fogják a végrehajtót, ha adott esetben elvesztik ingatlanjukat. De talán javult a helyzet, az egymáshoz való viszony. Azt tapasztaljuk, ha azt látják, hogy a végrehajtó korrekten, szakszerűen jár el, akkor az adósok is elfogadják ezt.