Belföld

„Nem kell a Soros-félék társadalma”

Szervezetépítést és fiatalítást szorgalmaz Kövér László választmányi elnök

„Reális alternatívát felmutatni képes ellenzék nélkül önmagunkkal kell megküzdenünk. Ilyenkor a belső ellentétek felnagyítódnak, ami a felelősségünket csak felerősíti” – fogalmazott Kövér László választmányi elnök, házelnök, aki a 2018-as választásra való felkészülést, illetve a szervezetépítést jelölte meg az elnökség kiemelt feladataként.

Kövér László 20151214
Kövér László (Fotó: Nagy Balázs)

Szerinte a Fidesznek szembe kell néznie azzal, hogy ha nem akar az MSZP sorsára jutni, be kell vonnia a fiatalokat. Ez mindenkinek feladata a pártban, minden Fidesz-tag felelős minden Fidesz-tagért. Kövér szavai szerint „nagy párt vagyunk, sokféle ember, sokféle érdek, ezért próbáljunk meg ezekkel együtt élni úgy, hogy a közjó szolgálata tekintetében semmilyen felróható hibát ne kövessünk el a közvélemény szemében”. Felidézte, figyelmeztetőleg hatott a két elveszített időközi országgyűlési választás Veszprémben és Tapolcán.

Kövér László Európa helyzete kapcsán kiemelte: „Nem akarjuk a Soros-félék nyitott társadalmát, nem akarjuk a genderőrületet, és azt sem, hogy Magyarország olyanná váljon, ahol férfigyűlölő nők és feminin férfiak a gyermekekben, családokban csak az önmegvalósítás akadályát látják. Szeretnénk, ha lányaink az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, ha unokákat szülhetnének nekünk.” Hozzáfűzte, multikultit sem akarnak, ráadásul ami ma az unióban van, az nem is multikulturalizmus, hanem csupán kísérlet, amely gyökértelen barbárok szállásterületévé alakítaná át a kontinenst. „Levegőt akarunk, szabad levegőt, önálló, magyar Magyarországot akarunk, keresztény kultúránk, hagyományaink megőrzését, a nemzetek Európáját” – tette egyértelművé a politikus. w
<br /

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom