Belföld
„Nem ismer már erkölcsi gátat a Jobbik”
Kimerítheti a bűncselekmény tényállását a kiskunhalasi jelölt, Farkas Gergely próbálkozása a szakértő szerint
Kiderült, a Jobbik Simicska Lajos pénzével igyekszik megvásárolni különböző jelölteket azért, hogy azok Vona Gábor pártjának javára visszalépjenek – hangsúlyozta tegnap a Fidesz.hu-nak nyilatkozva Budai Gyula. A fideszes képviselő ismertette, Farkas Gergely, a Jobbik kiskunhalasi jelöltje hatszázezer forintot ajánlott az LMP-s Midi Melániának, hogy visszalépjen a javára. Hozzátette, Farkas magyarázkodása szánalmas hazugság, hiszen a választás rendje elleni bűncselekmény tényállását valósította meg. Megerősítette: a Fidesz feljelentést tesz, és felszólítja Farkas Gergelyt, lépjen vissza, hiszen a közéletben nincsen helye olyan embernek, aki a törvényeket megszegi.
Budai kifejtette, ez az ügy csupán a jéghegy csúcsa, nyilvánvalóan az egész országban hasonló események zajlanak. A Jobbik Simicska pénzével a zsebében igyekszik megvesztegetni különböző jelölteket, ami felháborító, ezért felszólította az illetékes szerveket, az ügy kivizsgálása során tegyenek meg mindent.
Lapunknak Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója azt mondta, a hangfelvételen elhangzottak nem túl részletesek és konkrétak, de bizonyos bűncselekmények gyanúját felvethetik. Megerősítette: mindenekelőtt a választás rendjének megsértése, bár ez a nem túl gyakori bűntett az eddigi bírói gyakorlatban általában a választópolgárok befolyásolásával kapcsolatban merült fel, a vonatkozó tényállás képviselő-jelöltek „megkörnyékezésére” is vonatkoztatható. A Btk. ugyanis azt mondja ki – fejtegette –, hogy bűntettet követ el és akár három évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető, aki a választások során az „arra jogosultat a választásban anyagi juttatással befolyásolni törekszik”. Márpedig az Alaptörvény és a választási törvények szerint választójogosultság, választójog alatt az aktív választójoggal rendelkezőket, tehát a választópolgárokat, és a passzív választójoggal rendelkezőket, tehát a képviselő-jelölteket is érteni kell. Az elmúlt években jellemzően olyan esetek merültek fel, mikor egy-egy szavazópolgárt egy politikus azzal igyekezett befolyásolni, hogy majd megválasztása után „állást szerez” vagy „kifizeti albérleti díját”.
Azonban – folytatta a szakértő –, mivel a tényállás az előbb említettek szerint a választásra jogosultakra általában értendő, annak felajánlása egy jelölt részéről egy másik felé, hogy utóbbi visszalépése esetén majd helyette visszafizetik az állami kampánytámogatást, akár még ki is merítheti fenti bűncselekmény gyanúját.
„Politikai szempontból az eset arra világít rá, hogy a Jobbik sem ismer már erkölcsi vagy morális gátakat a választási együttműködés kapcsán, és olyasmire akar rábírni LMP-s jelölteket, mely lehet, hogy érdeke az LMP budapesti központjának, de teljesen ellentétes a helyi vidéki erők akaratával” – mutatott rá, hozzátéve, az LMP a hosszútávú érdeke azt diktálná, hogy „ne feküdjön le” se Gyurcsány Ferencnek, se a Jobbiknak, hanem minél több mandátumot szerezve az országos listán, önálló identitással rendelkező frakcióval rendelkezzen az Országgyűlésben.