Belföld

Nem indít nyomozást az adóhatóság az ORÖ programja miatt

Híd a munka világába – lezárult az átvizsgálás

Nem lát okot nyomozás megindítására a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Híd a munka világába elnevezésű, sokat támadott társadalmi felzárkózási projekt kapcsán – tudatta lapunkkal az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Balog Zoltán tárcavezető szerint folytatódhat az ötmilliárdos kezdeményezés végrehajtása.

Lezárult a Foglalkoztatási Szövetkezet – Híd a munka világába elnevezésű, részben uniós finanszírozású projekt monitoring-ellenőrzése, amelyet Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője rendelt el – közölte lapunkkal a tárca. Mint megírtuk, az ötmilliárd forintos program kapcsán „gyanús pénzköltésekről” cikkeztek, illetve feljelentést is született. A minisztérium szerint az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) által megvalósított kezdeményezés szabályossági ellenőrzése mintegy százötven tételt érintett, többek között tizenkét közbeszerzési eljárás és huszonöt közbeszerzési értékhatár alatti beszerzés vizsgálatát. Szabálytalansági gyanú csupán két esetben merült fel, amelyek a bútorbeszerzést és a gépkocsihasználatot érintik, ezeknél a tárcavezető úgynevezett szabálytalansági eljárást indított. Mindez azonban – derül ki a közleményből – nem befolyásolja a program folytatását, illetve a szabályos kifizetések elszámolását.

A hatékonysági vizsgálat nyomán Balog felhívta a kedvezményezett figyelmét arra, hogy dolgozzon ki javaslatot a projektszervezet átalakítására a hatékonyság és az átláthatóság érdekében. A miniszter a felügyelet átszervezése során egy felügyelőtanács, valamint a területi alapon szervezett vállalkozási egyeztető rendszer létrehozását kezdeményezte.

Mindezen túl az ORÖ-nek nyolc hónapon belül duális képzési programokat is szerveznie kell a projekt keretében, részben a munkagyakorlat megszerzése érdekében. Ehhez a szakmai tervezést végző Nemzeti Munkaügyi Hivatal jogutódjának kell mielőbb megtenni javaslatát – közölte a tárca.

Fontos fejlemény, hogy a minisztérium a NAV nyomozati szervétől arról értesült, az a költségvetési csalás ügyében nem lát okot a nyomozás megindítására. Balog tájékoztatta az ORÖ-t arról is, hogy „Farkas Flórián miniszterelnöki biztos az elmúlt hónapokban feltárt mintegy ezer roma foglalkoztatását lehetővé tevő programot”, ezért célszerűnek tartja, hogy a foglalkoztatási szövetkezet a továbbiakban ezekhez kapcsolódó képzéseket és gyakorlatokat is szervezzen. A miniszter felkérte az ORÖ-t és a biztost, hogy április 30-ig tájékoztassák a nyilvánosságot, várhatóan milyen keretek között és milyen létszámban történik meg a szövetkezet tagjainak foglalkoztatása.