„Nem én izgulok most a legjobban”

– Holnap véget ér a kampány. Ami a mostani önkormányzati választást vélhetően nagyban befolyásolta: a baloldal elmúlt néhány hete igen fordulatosra sikeredett. Hogy érzi most magát?
– Jól érezném magam, de kétségtelen, hogy amik ebben a kampányban elhangzottak, azoknak tekintélyes része számomra teljesen értelmezhetetlen. Az egyik jelölt folyamatosan a demokrácia védelméről beszél, és azt hiszi, hogy holnap alkotmányozó nemzetgyűlést választanak, a másiknak pedig nagyjából annyi a programja, hogy a sarki szatócstól a kéményseprő cég éjszakai portásán át a köztársasági elnökig mindenkit fel akar jelenteni. Nem akarom részletezni, de elképzelésem sincs, miért akarták, hogy ilyen és ehhez hasonló dolgokról vitázzak. Az az érzésem, hogy a főváros tényleges problémáiról és azok megoldásairól ebben a kampányban nem ejtettek egyetlen szót sem. Éppen ideje, hogy vége legyen.

– A vitát illetően egyértelműen kijelentette, hogy nem vesz részt benne, sőt azt állította, meg sem keresték a kérdéssel. A vitapartnerek személyével vagy önmagában az ötlettel volt gondja?
– A jobbikos jelöltnek, Staudt Gábornak ez már a harmadik kísérlete volt arra, hogy vitát provokáljon. Korábban elhalt a dolog, mert a baloldali jelölt sem ment el a második egyeztetésre, ennek ellenére harmadszor is elővette az ötletet, amellyel engem valóban, már meg sem kerestek. Nem értem, hogy ezek az ellenzéki jelöltek miért nem egymás között ülnek le és döntik el, hogy ki a legerősebb. Ha megfigyelték, ebben a kampányban egyetlen jelöltnek a személyét sem minősítettem, annak ellenére, hogy – bizonyos fokig érthető okokból – végig ment a „tarlósozás”. Vegyük csak a legerősebbnek gondolt jelöltet. Adott egy ember – és most nem a személy a lényeg, hanem a szituáció –, akinek meghatározhatatlan és beazonosíthatatlan politikai identitása van. Két igazi fő támogatója Gyurcsány Ferenc és az ultraliberális Demszky Gábor, aki feltehetően Bokros Lajostól reméli az elkopott imázsa újrafényezését. Az ellenzéki jelölt fellépését ahhoz a futballistához tudnám hasonlítani, aki azt mondja, hogy őt ideiglenesen leigazolta a Vasas, a Honvéd öltözőjében készül a bajnoki mérkőzésre, amelyet az MTK csapatában kíván lejátszani, de amúgy Fradi-drukker. Ilyen szi­tuá­ciókkal nem tudok mit kezdeni. Nem mellesleg a kormány valószínűleg szóba sem állna vele, frakciója nem lesz, tehát nemhogy rendeleteket nem tudna hozni, de egy nyavalyás határozatot sem tudna átvinni a Fővárosi Közgyűlésen. Azt látom, hogy partvissal söpri az utcákat ott, ahol egy cigarettacsikk sincs – ezzel nem tudok mit kezdeni. Mi végig a programunkról beszéltünk, az elképzeléseinkről és az eszközeinkről, amelyekkel mindezt megvalósíthatjuk. Én így képzelek el egy kampányt.

– Talán arra senki sem számított, hogy a kampány közepén a baloldal nagy nehezen kiválasztott főpolgármester-jelöltje, Falus Ferenc visszalép Bokros Lajos javára, aki, mint utóbb kiderült, még Falusnál is népszerűtlenebb. Számított ilyesmire?
– Nem sokat gondolkodtam rajta, de az tény, hogy már a kiválasztás is furcsa volt, mivel egyetlen aktív politikust sem talált a baloldal, aki elvállalta volna a jelöltséget. Azt nem lehet tudni, hogy a Modern Magyarország pártot – amelynek egyébként országosan nyolcvan vagy kilencven tagja van – ki támogatja és ki nem. Katonai hasonlattal élve, az őrmester támogatja, a hadnagy meg nem. Az egyik szocialista „sejt” bejelentette, hogy mellé áll, de a nagyfőnökök nem, az MSZP például egy fillért sem adott a kampányára. Képzelje el, ha Orbán Viktor bejelentette volna, hogy a Fidesz nem ad pénzt a kampányomra. Az egész szituáció értelmezhetetlen, miközben nincs baloldali főpolgármester-jelölt.

– A mostani a hetedik polgármesteri kampánya, van tehát rálátása a dolgokra. Mit gondol, változtak az eszközök az elmúlt húsz–huszonöt évben, vagy a jelenlegi ellenzéki módszereket csak a tanácstalanság szülte?
– Úgy érzem, ez kicsit filozofikusabb beszélgetés, amit nem bánok, viszont akkor érdemes egy másik kérdést is elővenni. Fodor Gábor pártja, a Magyar Liberális Párt folyamatosan támadja az egyik munkatársamat. Tartottak például egy sajtótájékoztatót „Tarlós szürke eminenciása” címmel. Kérdem: pont az a párt teszi ezt, amelyik az említett személyt, Pető Györgyöt, a rendészeti igazgatóság vezetőjét anno Óbudán támogatta mint alpolgármestert, majd 2006-ban ő volt Fodor akkori pártjának polgármesterjelöltje? Odáig semmi bajuk nem volt vele, most pedig ellene szerveznek sajtótájékoztatót. Persze szabad ilyet csinálni, csak az egész viselkedésben semmi koherencia nincs. Ha látok valami zavart ebben a kampányban, akkor az az, hogy a jelöltek többségének a mondandója összefüggéstelen volt. Ennyiben változott a kampánytechnika, régen ennyire ellentmondásos dolgokat nem állítottak, de olyan sem volt, hogy a párt egyik fele támogatott valakit, a másik meg kifejezetten ellene volt. Arra sem volt még példa, hogy a baloldalnak ne legyen főpolgármester-jelöltje. Régen kicsit naivabbak voltak a politikusok, most kicsit értelmetlenebbek.

– Éppen ehhez kapcsolódva pár nappal ezelőtt azt mondta, a baloldali szavazóknak is főpolgármestere kíván lenni. Eddig nem volt az?
– Nem olyan bonyolult a dolog, korábban is mindig próbáltam tartani ahhoz magam, hogy minden budapesti lakos főpolgármestere legyek. Most viszont fokozottabban érvényes ez a kijelentés, mert a baloldali szavazók közül sokan tanácstalanok, mivel nincs előttük jelölt erre a posztra. Aki részben az, annak a teljes politikai múltja, gyakorlata és filozófiája összeegyeztethetetlen a klasszikus baloldali értékekkel. Ezért mondtam, hogy kénytelen vagyok ezeknek a szavazóknak a képviseletét magamra vállalni, de nem tagadom, szívesen teszem.

– Egy korábbi lapinterjúban azt mondta, azért szeretne vétójogot a Fővárosi Közgyűlésben, hogy az „ésszerűtlen őrültségeket” kivédhesse. Volt erre példa az elmúlt négy évben, vagy inkább csak elővigyázatos?
– Is-is. Korábban sok ilyen őrültség történt, gondoljon csak a 4-es metró vagy a közmű-privatizációs szerződésekre, talán elegendő, ha ennyit említek. Viszont amikor ezt mondtam, inkább arra gondoltam – és erről a saját politikai közösségemen belül is szó esett –, hogy egy ekkora várost vezetni nagy felelősség, politikai értelemben mindenképpen, de mindenekelőtt a választók szempontjából. Ők az általuk megválasztott főpolgármestertől várják a város védelmét és azt, hogy ne történjenek világraszóló ostobaságok. Ha ehhez nincs mozgástér és eszköz, akkor kezelhetetlenné válik a helyzet. Általában véve a polgármestereknek sajnos lényegesen nagyobb a felelősségük, mint amilyen lehetőségeik vannak beleszólni a folyamatok alakulásába. Nem új keletű a kérdés, úgyhogy eljött az ideje a változásnak.

– Szinte nincs olyan hét, hogy ne bukkanna fel a „Demszky-hagyaték” egy-egy darabja, vagy ne emlegetnék fel azokat. Mennyi időnek kell eltelnie, vagy minek kell történnie ahhoz, hogy Budapest ezt végleg maga mögött hagyja?
– Nem szívesen beszélek erről, mivel egyesek már a puszta gondolatától is idegbajt kapnak. A kampányban csak azért említem meg, mert minden teljesítmény és eredmény ahhoz mérhető, hogy honnan kellett elindulni. Azt pedig végtelenül igazságtalannak és aránytalannak gondolom, amikor valaki úgy tesz, mintha a valóban súlyos problémák a mi ciklusunk alatt képződtek volna, és most ennek eltakarításán vacakolnánk. Meg kell nézni, hogy hol van az origó, majd ahhoz mérten megállapítani, hogy milyen gondolkodásmód-váltás és milyen fejlemények történtek azóta. Tekintélyes részben ezek a „nyomok” már eltűntek, bár ez olyan, mintha valakitől, akinek négy éve hashártyagyulladása volt, megkérdeznénk, mennyire érzi annak utóhatásait. Demszky Gáboron egyébként aggasztó tüneteket látok fellépései alkalmával.

– Maradva Budapest egészénél, néhány napja mutatták be a főváros rövid, közép- és hosszú távú ter­veit részletesen kidolgozott kiadványo­kon keresztül. Aki pedig őszinte akar lenni, beismeri, az elmúlt pár évben lényegesen élhetőbb lett Budapest. Hogy látja, melyek a jó főváros legfőbb ismérvei?
– Röviden összefoglalva: hogy élhető, biztonságos, és a benne élő emberek nem idegesek. Ezenfelül pedig kell, hogy legyen olyan életvitele és szellemisége a főpolgármesternek, amelyből erőt lehet meríteni. Ebben nem tartom magam sikertelennek, mert a mostani ciklusban az összes nemzetközi protokoll-lista szerint Budapest igen sokat lépett előre az élhető városok rangsorában.

– Beszélt arról is korábban, nem is egyszer, hogy Budapestnek nincs méltó szerep meghatározva az országon belül. Mi lenne az ideális?
– Először is, egy országnak büszkének kell lennie a fővárosára. Ez itthon azért is igaz, mert – nem megbántva senkit – az egyetlen igazi nagyváros Magyarországon Budapest. Nagyságrendileg egyetlen település sem hasonlítható hozzá, és a GDP csaknem negyven százalékát is itt termelik ki, bár ez csupán gazdasági szempont, ennél sokkal többről van szó. Soha nem hallottam még, hogy a tengerentúlon valaki lecsapta az újságját, és azt mondta: anyukám, üljünk fel a repülőre, menjünk el Magyarországra, s nézzük meg, milyen város ez a Sárisápfelső-főkajár! A turisták kétharmad része Budapestre jön, és nagy részük az országot három dologról ismeri: a Balatonról, a fővárosról és Puskás Ferencről. Ettől nem szabad eltekinteni, sőt egészségtelennek tartom a mára kialakult álrivalizálást a vidék és a főváros között. Budapestnek azért kell megkapnia azt, amire szüksége van, mert a világban olyan képet rajzolnak az országról, amilyet Budapestről rajzolnak. Éppen ezért nem érzem úgy, hogy ez a szerep itthon véglegesen el volna döntve.

– Holnap lezajlik a szavazás, többek között kiderül az is, ki lesz a következő öt évben a főváros első embere. Bár minden józan érv Tarlós István mellett szól, érez magában feszültséget a végeredményt illetően?
– Ha arra gondol, van-e bennem egy kis versenyláz, amelyet a futballmérkőzés előtt éreznek még az esélyesnek mondott csapat játékosai is, akkor hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincs. Viszont lényegesen kevesebb, mint a korábbi választásokon. Abban pedig egészen biztos vagyok, hogy nem én vagyok az, aki most a legjobban izgul.