Belföld
„Néhányan performance-t adtak elő”
Önkormányzat 2014. Tarlós: Előterjesztés nélkül hívatták össze a közgyűlést

Határozatképtelenség miatt elmaradt a Fővárosi Közgyűlés tegnap reggel hét órára összehívott rendkívüli ülése, mivel a harmincnégy tagú testületből Tarlós István főpolgármesteren kívül mindössze heten voltak a teremben. A képviselők összehívását az MSZP és az Együtt–PM kezdeményezte, mondván, tételes elszámolást várnak a városvezetőtől az elmúlt négy év teljesítményét illetően. Ezek után az indítványozók pénteken bejelentették: nem vesznek részt az általuk összehívatott ülésen, indoklásuk szerint azért, mert „Tarlós István nem tud vagy nem akar elszámolni a lassan záruló ciklus kudarcaival és korlátaival”, amit – állításuk szerint – mi sem bizonyít jobban, mint hogy „ismét egy indokolhatatlan időpontra, reggel hét órára hirdette meg az ülést”. A főpolgármester a történteket tegnap úgy kommentálta:
„A szocialisták teljesen váratlanul, egyetlen előterjesztés készítése nélkül hívatták össze a közgyűlést, majd bejelentették, hogy nem jönnek el rá. Ezek után néhányan mégis itt voltak, és performance-t adtak elő.”
A rendkívüli ülésen a Fidesz–KDNP és a Jobbik képviselői sem jelentek meg, az MSZP-frakcióból öten, a függetlenek közül pedig ketten vettek részt. Tarlós kijelentette, nem érti, hogy miután a szocialisták bejelentették, nem jelennek meg a közgyűlésen, a testület fideszes tagjainak miért kellett volna. Arra a kérdésre, hogy miért reggel hét órára tűzte ki az ülés időpontját, úgy felelt: „Ez nem egy értelmes kérdés. Amennyiben valaki dolgozni akar a városért, be tud jönni reggel hét órára” – szögezte le. Jelezte azt is, hogy négy évvel ezelőtt, amikor már rég át kellett volna adni a CET-et, itt kellett volna lenniük az Alstom-szerelvényeknek, egyetlenegyszer nem jutott eszébe a gazdasági bizottság akkori elnökének, Tüttő Katának (MSZP), hogy a „választás előtt húsz perccel közgyűléseket rántson össze előterjesztések nélkül”.
Az ülés bezárása után Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője kijelentette, azért mondták, hogy nem vesznek részt az általuk kezdeményezett közgyűlésen, mert látták, hogy abból Tarlós István „kutyakomédiát” csinál, és nem biztosítja az ülés megkezdéséhez szükséges kormánypárti többséget, ám hozzátette, ők végül ezen felülemelkedve azért jöttek el, hogy megpróbálják elszámoltatni a főpolgármestert.
Röviden. Szalagozásra biztatnak a szocialisták
• Gegesy Ferenc (Együtt-PM), a baloldal közös ferencvárosi polgármester-jelöltje a Facebook-oldalán egy volt kerületi, most budafoki lakossal beszélgetve vallotta be, hogy ő is Budafokon él. Mint megírtuk, az Együtt-PM-es, II. kerületi lakos, Karácsony Gergely pedig Zuglóban szeretne polgármester lenni.
• Minden önkormányzati választás szorosan összefügg az országos politikai viszonyokkal – mondta Hajdúdorogon Kövér László, az Országgyűlés elnöke, aki a Fidesz országos választmányi elnökeként arra kérte a választókat, tüntessék ki bizalmukkal a párt jelöltjeit, ha más okuk nincs rá, azért, mert „jólesik megverni a balosokat”.
• A Fidesz kétharmados hatalmának korlátok közé szorítását nevezte az önkormányzati választás tétjének a Jobbik elnöke. Vona Gábor célként jelölte meg pártja váltópárt-szerepének stabilizálását is. Bejelentette, hogy a Jobbik vezetői országjárásra indulnak. A párt 241 településen állított polgármesterjelöltet, összes önkormányzati jelöltjének száma pedig meghaladja a 3500-at.
• Falus Ferenc, a baloldali pártok főpolgármester-jelöltje arra szólította fel a kormányt, halassza el a Várba költözést, helyette inkább intézkedjen arról, hogy biztonságos legyen a fővárosi közlekedés. A politikus egy, a tervek szerint a kormánynak majd helyet adó épület, a Nemzeti Táncszínház előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta: információik szerint a költözés és az átépítés költsége eléri a százmilliárd forintot, ami elegendő lenne a hármas metró biztonságossá tételéhez és új szerelvények vásárlásához. Az eseményen részt vettek a Falus Ferencet támogató három párt, az Együtt-PM, az MSZP és DK I. kerületi polgármesterjelöltjei is.
• Az MSZP arra biztatja az embereket, kössenek a Szabadság hídra szalagot, amelyre felírhatják: miért vívnának szabadságharcot. A „mozgalomhoz” elsőként Molnár Gyula, a párt XI. kerületi polgármesterjelöltje csatlakozott.
• A Demokratikus Koalíció (DK) összegyűjtötte az induláshoz szükséges ajánlásokat Budapesten, így önálló listát állít – közölte Gy. Németh Erzsébet az MTI-vel. A DK XVII. kerületi polgármesterjelöltje tudatta: céljuk, hogy „Budapest ismét a szabadság, a demokrácia, egyúttal az Orbán-rezsimmel szembeni ellenállás fő városa legyen”.
• Kilencen szerepelhetnek a főpolgármester-jelöltek szavazólapján, mert Thürmer Gyula, a Magyar Munkáspárt jelöltje nem tudta összegyűjteni a választáson való induláshoz szükséges ötezer érvényes ajánlást. A Fővárosi Választási Iroda tájékoztatása szerint 176 érvényes szavazaton múlott Thürmer Gyula indulása.